Transzvesztiták groteszk humora - Almodóvar új filmje (Népszava)

Színpad

Ezzel együtt szó sincs komor hangvételről. Ez Almodóvár egyik örök nagy varázslata, gondoljunk csak a két utóbbi filmjére (Mindent anyámról, Beszélj hozzá!), milyen leheletfinom közvetítőkön át érzékeltette a legvadabb fájdalmakat vagy legmélyebb boldogtalanságot is. A tünékeny bánat mindvégig ott lebeg a történet felett, szinte észrevehetetlenül a váratlan fordulatok sodró lendületében.

Mert a Rossz nevelés tele van meghökkentő fordulatokkal. Olyan, mint egy mesterien felépített bűnügy, amelyben rejtélyek és sejtések fedik el a valóság igazi arcát, s csak lépésről-lépésre derül fény egy-egy részletre, a titkok végső megoldásáig. Akárcsak egy krimi esetében, az alaphelyzeten túl ezért elmondhatatlan a történet, mert éppen a titkoknak és a rejtélyes összefüggéseknek van nagy szerepük ebben a rendkívüli érzelmi nyomozásban.

Egy gyerekkorban erőszakkal megszakított és húsz év után folytatódó kapcsolat történetét meséli el a Rossz nevelés. Az egyházi iskolában Enrique és Ignacio egymás iránti homoerotikus vonzódását az Ignacióra vágyakozó Manolo atya leleplezi, s a fiúk kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, szabad utat enged pedofil hajlamainak. A film kettőjük húsz évvel későbbi találkozásával indul. Enrique filmrendező, éppen új témát keres. Ignacio színész, egy novellával és azzal a kéréssel állít be egykori barátjához, hogy ha megfelel az írás, ő játszhassa el a főszerepet. A történet ugyanis nem más, mint a gyerekkorukban kettőjükkel megesett erőszak és megaláztatás megbosszulása.

A történet több síkon, bonyolult szerkezetben bomlik ki: a film jelenidejű valóságából vissza-visszatér a gyerekkor valóságába, a két időben felidézett valóság-részleteket fikciós jelenetek szakítják meg, amelyekben a filmbeli film követi a megerőszakolt, s felnőttként transzvesztitává lett Ignacio bosszúját. A film-a-filmben epizódjai a jelen és múlt valóságával keveredve megkettőzik a figurákat, a szex nyílt színt kap, megjelenik a valóságos Manoló atya is, felhangzik a Moon River édeskés dallama, fény derül egy gyilkosságra, majd egy másikra - teljes pompájában tündököl Almodóvar mindent gyönyörű egységgé olvasztó, összetéveszthetetlen világa.

A pazar Almodóvár-színészek közül is kimagaslik Gael García Bernal alakítása, akit Ignacióként ismerünk meg a kezdő pillanatokban, de a történet során a szerepváltás és átváltozás ritka tökéletes teljesítményét nyújtja.

A hét filmje

Almodóvar: Rossz nevelés ***** (öt pont)