fbpx

Újabb kritika a Marie Antoinette-nek

A francia történészek nem szeretik sem Sofia Coppolát, sem Kirsten Dunstot. Sőt amióta a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában bemutatták a Marie Antoinette – A tinikirályné (Marie Antoinette) című filmjüket, jó néhány cikket írtak már ellenük – jelentette az IC Press.

A szakemberek szerint a rendezőnő és a főszereplőnő nem voltak hűségesek a tényekhez a francia forradalom során lefejezett királyné ábrázolásakor. „Borzasztó! Én csak az előzetest láttam, de már az is felháborít: egy erotikusan túlfűtött, tortazabáló kamaszlányt csináltak a királynéból” – nyilatkozta Michele Lorin történész.

A film főszereplője azonban nem hajlandó a bűnbánatra. „Mi nem a tényekkel foglalkoztunk, hanem csak érzésekkel. Aki mozgó történelemkönyvet szeretne látni, az ne nézze meg a filmünket. Szerintünk ilyen volt Marie Antoinette: olyan, amilyen most is lehet egy 18 éves lány. Amilyen én voltam… úgy hat évvel ezelőtt” – felelte Dunst a vádakra.

Mint ismert, a sokat vitatott filmet többször támadta már a nemzetközi filmkritika, sőt a cannes-i közönségnek sem tetszett (kifütyülték bemutatóján az idei Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon). A francia sztár, Alain Delon pedig – akit korábban a rendezőnő felkért XV. Lajos szerepére – nem volt hajlandó szerepelni a műben, mert úgy véli, egy amerikainak nem kéne a francia történelemről filmet forgatnia.

A Marie Antoinette – A tinikirályné című filmet hazánkban 2007. januárjától játsszák a mozik.

A rovat további cikkei