Underworld - A vérfarkasok lázadása

Színpad

A bizonyos rendszertelenséggel érkező Underworld-filmek első két részében már megállapítást nyert, hogy az arisztokratikus vámpírlányok erősen vonzódnak az izmos-bozontos vérfarkasszármazékokhoz, most pedig végre feltárul csodálkozó szemeink előtt a történelmi előzmény - ami jó hír annak, aki emiatt sokáig nem tudott  aludni. Igaz, Kate Beckinsale-t felváltotta a talán kevésbé csillogó színészi pedigrével, de jóval mutatósabb külsővel rendelkező Rhona Mitra, a patinás budapesti díszleteket pedig beáldozták holmi új-zélandi stúdióra, és még Görög Zitát is kihagyták, a csúnyák. Hát így állunk, de sebaj.

A történet egy, a második epizódban már felvillantott szálat bontogat ki, és megtudhatjuk, miként váltak a vérfarkincák a vámpírok szolgáiból halálos ellenfeleikké, amiben természetesen egy vérszegény szerelmi szálnak is fontos szerep jut. És hogy milyen fordulatokat hoz szegény színészek számára az élet, a lojális csatlósból lett markáns lázadó vezérfarkast alakító Michael Sheen nemrég még Tony Blair brit miniszterelnököt játszotta A királynő című mesterműben, most pedig felpumpálva igyekszik egészen pontosan azt a figurát hozni, mint a maszkulin Leonidas király a 300-ban. Ennél fogva az egész játékidőt végigüvöltözi szegény, de aki azt hitte, hogy itt fontosak a párbeszédek, az rossz filmre készül beülni. 

Underworld - A vérfarkasok lázadása
(Underworld: Rise of the Lycans - színes, feliratos amerikai fantasy 110 p. 2009) (16)
Rendező: Patrick Tatopoulos
Színész: Bill Nighy, Michael Sheen, Rhona Mitra, Steven Mackintosh
Forgalmazza: InterCom