Az üresfejű

Színpad

Félreértés ne essék, Az üresfejű nem jó film, ám Eddie Murphy hosszú évek után végre abszolút élvezhető és kedvelhető, azt viszont most sem tudta megállni, hogy ne egyszerre több szerepben jelenjen meg. Ő ugyanis a Dave nevű, ember méretű és formájú idegen űrhajó, és annak miniatűr kapitánya, akik azért érkeztek a földre, hogy elcsenjék annak sókészleteit. Csakhogy a legénység nem készült fel teljesen a bolygó, és azon belül is New York furcsaságaira, így a diszkókorszakot referenciapontnak tekintő Dave a legjobb felszereltség ellenére is reménytelenül elveszne, ha nem sietne segítségére egy, a kisfiát egyedül nevelő anyuka.

És megkezdődik a klisékkel kikövezett menetelés a boldogság és a fajok közötti megbékélés felé, még akkor is, ha két lökött zsaru lohol hősünk nyomában. Jó, a sztori gyakran bárgyú, a digitális trükkökre sem szórtak ki sok pénzt - a miniatűr emberkék mozgatása néha kínosan ügyetlen -, de a messze alulértékelt Fergeteges forgatás óta először Eddie Murphy végre ismét elemében van - és az majd' tíz éve volt! Jól áll neki a burleszk, helyenként kifejezetten sziporkázik, és végig szórakoztató. Aki pedig jól kinyitja a szemét, az még Jake Shearst, a Scissor Sisters énekesét is látni fogja pár pillanatra. 

Az üresfejű
(Meet Dave - színes amerikai vígjáték 90 p. 2008) (12)
Rendező: Brian Robbins
Színész: Eddie Murphy, Elizabeth Banks, Gabrielle Union, Scott Caan
Forgalmazza: InterCom