Utolsó látogatás

Színpad

Azt sem feltétlen árt tisztázni, hogy Evelyn Waugh nem nő, hanem hadviselt, családos férfi volt - bár okosnak tűnő lányoktól hallani az ellenkezőjét is. Az Utolsó látogatást már 1981-ben feldolgozták, Jeremy Irons főszereplésével, igaz, tévésorozat formájában, az új verzió pedig feltehetőleg a Vágy és vezeklés és a lenge Keira Knightley sikerének köszönheti születését. Veretes mű veretes feldolgozásáról van szó, amelynek hőse egy középosztálybeli, művészi ambíciókkal megvert fiatalember, aki oxfordi tanulmányai alatt egy gazdag arisztokrata család bűvkörébe kerül. Hősünk, Charles Ryder összebarátozik a léha, de karizmatikus, és nyilvánvalóan meleg fiatal lorddal, aki aztán magával viszi családja grandiózus otthonába, ahol megismerkedik a bájos húggal és a tekintélyparancsoló, hithű katolikus édesanyával.

A konfliktusok adottak, és az osztálykülönbség mellett a nemiség és a vallás kérdése is potenciális veszélyforrás, ám Angliában járunk, az elfojtás őshazájában, így sok minden kimondatlan és lejátszatlan marad. Ezért is lehet, hogy a különben remek színészi alakítások erejét tompítja az a visszafogottság, amelyet a szerepek, illetve nyilván maga a közeg és kor is megkövetel. Emma Thompsonról és Michael Gambonról eddig is tudtuk, hogy jók, most itt az idő, hogy megtanuljuk Matthew Goode és Ben Whishaw nevét is. 

Utolsó látogatás
(Brideshead Revisited - színes, feliratos angol romantikus filmdráma 133 p. 2008)(12)
Rendező: Julian Jarrold
Színész: Ben Whishaw, Emma Thompson, Hayley Atwell, Matthew Goode
Forgalmazza: Budapest Film