Hősei kezdő színészek, akik New Yorkban próbálnak karriert csinálni, több-kevesebb sikerrel. A naiv Joe (Matthew Modine) és a magabiztos, felszínes Bob (Maxwell Caulfield) is szorgosan járnak meghallgatásokra, de mégis pincérkedésből élnek. Ám a helyzet egy szép napon megváltozik, amikor Bob bekerül egy szappanoperába, s egy csapásra sztár lesz - és annyi igazi szőke nőt kaphat meg, amennyit csak akar. Erre már magasabb erkölcsi elveket valló barátjának, Joe-nak is lépnie kell, annál is inkább, mert barátnőjének is kezd elege lenni belőle. Joe úgy dönt, most már akármit elvállal, az első lépés pedig egy kis statisztaszerep egy Madonna-klipben.
Mint a fentiekből is látszik, nincs itt komoly dráma, igazi feszültség, csak mindennapi kalandok vagy csak azok lehetősége. DiCillo több szálon, rövid, színes epizódok és olyan mellékszereplők, mint Denis Leary, Kathleen Turner vagy Steve Buscemi segítségével mesél különböző emberi gyengeségeikkel küzdő szereplőiről, akikkel sokszor maga sem szimpatizál. Ám bőven akadnak, akik a rendezőnek és nekünk is kedvesek, és az ő csetlés-botlásuk, esendőségük tölti meg kedvességgel és melegséggel ezt a sok iróniával és kevés realizmussal megformált történetet.
Az a tény pedig, hogy a film furcsa kerülőkkel, pár év késéssel jutott el a hazai mozikba, tulajdonképpen előnyére válik, hiszen Matthew Modine akkoriban még nem veszítette el kisfiús báját, Catherine Keener sem a hamvasságát, Daryl Hannah, a valódi szőke pedig ekkor még igazi bombázó volt, a filmtörténet leglenyűgözőbb és leghosszabb lábaival.
