Papp Gábor Zsigmond ügynök témában utazik (Az ügynök élete 2004) és idei filmjében megint visszatér, a húsz évvel a rendszerváltás után is obskúrusnak tűnő tevékenységekhez, és ezt a filmes eszközöket tekintve egészen újszerű módon teszi. A Kémek a porfészekben, Rimner Gábor története című alkotása egy Budapesten tevékenykedő imperialistabérenc ügynökről, vagyis egy hazaárulóról szól, egészen kicsavart szerepjáték a megannyi, helyi ügynöksztori között. Rimner Gábor leplezetlenül beszél a beszervezése körülményeiről, arról, hogy nem pénzért veszélyeztette a magyar katonai védelmet, bemutatja az amerikaiakkal való kapcsolattartás egészen nyakatekert módszereit, rekonstruálja a történéseket. A rendező időnként rámontírozza a korabeli felvételekre a mesélő színes figuráját, ekkor történik valamiféle múlttal való szembesülés, és a sztorik abba sem akarnak maradni, egészen érdekes a lebukás története - persze egy volt szerető miatt - és a konklúzió, hogy sok évi börtön után sem rehabilitálják, nem kap nyugdíjat, aki idegen hatalmaknak kémkedik. Az alsóterézvárosi James Bond egy átlagos, alsó középosztálybeli korosodó férfi életét éli, tömegközlekedik, miközben a fejében a félmúlt viharai, a szemében pedig megszállottság, ma is. Izgalmas, szépen felépített mű, magunkról, nekünk.
Szekacs Csaba Nexus című tudományos ismeretterjesztő dokumentum alkotása egészen más stílusú. Az amerikai televíziózás népművelő vonulatának formáját öltötte magára, egy domesztikált verzió. Közösségek, internetes ismeretségek rejtett hálózatáról hallunk, korszerű téma, magunk is benne vagyunk nyakig. Látunk, hallunk benne érdekes kiselőadásokat tudósoktól, kevés szemléltető képsorral, tulajdonképpen csak az okos kutatók személyes varázsa rántja be a témába az érdeklődőt, a háttérben pedig fraktál képek villóznak, megteremtve ezzel az űrkorszak hangulatát, és elősegítve a ráhangolódást, a munkában megfáradtaknak pedig az intenzív meditációt. Érdekes, a figyelmet végig fenntartani képes alkotás, az információs óverdózis korszakának hazai lenyomata.
Konecsny Emőke Gogo és George dokumentumfilmje inkább a kedves életút-történet kategóriába sorolható, valóságos békebeli szerelmi regény a történelem viharaival aláfestve. Dőry Ilona és Kovách György magyar származású amerikai ezredes (nevéhez fűződik 1945-ben a szent jobb hazahozatala) nem mindennapi házasságát követi végig a film az első találkozástól a férj haláláig és tovább. Dőry Ilona, alias Gogo mesél, emlékezik, kislányos ma is, miközben megsárgult fotókat néz, valamint Kovách unokahúga, Marék Veronika mutogatja a nagy családi albumot, amelyben ott a bizonyíték, ennek a párnak a barátja volt a fél világ Bécstől Bejrútig, Habsburg Ottó és Charlie Chaplin levelei, képek nagy vacsorákról a Föld különböző tájain. Idilli és mégis viharos házasság volt az övék a történelmi körülmények miatt.
Számomra a látott filmek között a legizgalmasabb Nagy Anikó Mária Apró dolgok című műve volt. Amolyan fél-dokumentum, egy párterapeuta feljegyzéseiből. Egy üres helyiségben ülnek a szereplők, valós, nagyon is mai problémákat beszélnek el, leginkább nők, a terapeuta pedig ritkán kérdez, inkább hallgat, páratlan színészi teljesítményeket láthatunk megvillanni a képeken, az arcokat mutatja a kamera.
