A vidéki tanító

Színpad


176845_nagy_a_videki_tanito7.jpg
A vidéki tanító
Látszólag gyorsan beilleszkedik a kis közösségbe, hamar új barátokra tesz szert a helyi tehenész, a középkorú egyedülálló anya, Marie és nagykamasz fia személyében. Csakhogy Petrnek féltve őrzött titka van, amit ? talán helyesen (?) ? nem kíván megosztani a kistelepülés lakosságával, ám egyre nehezebb rejtve tartani. A férfi ugyanis meleg, így nemcsak az sodorja egyre kellemetlenebb helyzetbe, hogy Marie elkezd vonzódni és elég egyértelműen közeledni hozzá, hanem az is, hogy váratlanul felbukkan a faluban Petr volt szeretője, a nagymenő Mihi. És ez az elsőre ártalmatlan dolog nem várt indulatokat kavar ? és nem csak főhősünk életében.

Milyen remek vígjátéki alaphelyzet! ? gondolhatnánk A vidéki tanító sztorijáról, és milyen nagyot tévednénk. Bohdan Slamá filmje ugyanis kihagyja a ziccert, amit a "tévedések vígjátéka" számtalan potenciális helyzetkomikuma kínálna ? vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy ez nem is volt célja, hiszen valami egészen másról kíván szólni. A cseh rendező alkotása szembehelyezkedik a pikáns bohózat lehetőségével, és helyette igazi, lassú folyású filmdráma lesz, (újra) bebizonyítva, hogy a melegek nemcsak "színfoltként" vagy komikus hősként jöhetnek számításba. A vidéki tanító egy önmagát kereső férfi útját mutatja be ? kicsit talán tétován és akadozva, de rendkívül felemelően. 

 
A vidéki tanító
(Venkovský ucitel. színes fel. francia, cseh filmdráma 120 p. 2008)(12)
 
Rendező: Bohdan Slama
Színész: Ladislav Sedivy, Marek Daniel, Pavel Liska, Zuzana Bydzovská