Viharsziget

Színpad


viharsziget_05_by_est_hu.jpg
 Viharsziget

Az új-hollywoodi legenda, aki hosszas várakozás után a Tégla című tisztességes remake-ért végre megkapta Oscar-szobrocskáját, ezúttal nem sokat kockáztat, sőt mondhatnánk, rendezői kézjegyét sem vitte magával a forgatásra. Az ötvenes évek derekán, egy Bostonhoz közeli börtön/elmegyogyószigeten játszódó csavaros történet filmváltozata ugyanis inkább emlékeztet egy reklámfilmes által készített idézetcsokorra, mint egy szépen átgondolt és felépített Scorsese-eposzra.

Az eltűnt elítélt/gondozott után nyomozó Teddy Daniels szövetségi bíró (DiCaprio) kálváriája látványos és fordulatos sztori, melyben minden és mindenki gyanús, de maximum annyira eredeti, mint egy 3D-ben rekonstruált matyóhímzés vagy egy Bruce Willis-film, melyben Dörner György amerikai arca egy árvaházban keresi az iráni atomot. A Viharsziget tehát Scorsese újabb ujjgyakorlata, egy technikailag túlontúl potens rendező csukott szemmel levezényelt dolgozata, és legfeljebb azoknak okoz meglepetést, akiket DiCaprio mimikája még képes félrevezetni.

Marty talán nem ad már nekünk több Taxisofőrt és Dühöngő bikát, de még mindig képes borzongva szórakoztatni, mintha egy bársonyozott villamosszékben ülnénk. 

 
Viharsziget
(Shutter Island - színes, feliratos amerikai thriller 148 p. 2009) (16)
 
Rendező: Martin Scorsese
Színész: Ben Kingsley, Elias Koteas, Emily Mortimer, Leonardo DiCaprio, Mark Ruffalo, Max von Sydow, Michelle Williams, Patricia Clarkson
Forgalmazza: UIP-Duna Film