A zóna

Amikor egy hirtelen támadt vihar során hirdetőtábla szakad a gazdagok lakta zóna falára, három suhanc beszökik, hogy elemeljen, amit éppen lehet, de kalandjuk vérfürdőbe torkollik. Az eredmény egy halott öregasszony - Dosztojevszkij árnya lebeg itt is -, két lelőtt betörő és egy véletlenül lepuffantott biztonsági őr, illetve egy vérszomjas közösség, amely a kereket oldott, köztük bujkáló harmadik tolvajjal is elbánna irgalmatlanul. Minden mozdulatot kamerák követnek, és az utcákat felfegyverzett polgárok járják, akik privilégiumaikat féltve nem engedik, hogy a külvilág bármit is megtudjon az itt történtekről - pedig egy makacs nyomozó nagyon is kíváncsi lenne, hogy ki és miért riasztotta a rendőrséget.

Rodrigo Plá pedig remekül mutatja be, hogy mi történik, ha az erőszak keveredik a pánikkal, és a már vagy egy évtizede izmosodó legújabb mexikói (új)hullám nem véletlenül arat óriási sikereket odahaza és külföldön. Mert az világos, hogy a gazdagok könnyen lesznek szemetek és arrogánsak, a szegények pedig többnyire védtelenek, de Plá nem keményen odamondogatni vagy elborzasztani akar, hanem árnyaltan mesélni kiszolgáltatottságról, szolidaritásról és emberségről. Ehhez pedig remek színészeket, kérlelhetetlen dramaturgiát és trükkös időszerkezetet használ, ám a moralizálástól ő sem teljesen mentes - de miért is lenne az.