Jewels_cM.Logvinov
Ékszerek

Élőben láthatjuk a szezon egyik legfontosabb újdonságának ígérkező, megújult Giselle- koreográfiát, továbbá Glazunov Rajmondáját, Csajkovszkij klasszikusát, a Hattyúk tavát és az amerikai balett megalapítója, George Balanchine Ékszerek című darabját. Felvételről kerülnek mozivászonra továbbá a Bolsoj repertoárjának olyan sikerei, mint A diótörő, a Rómeó és Júlia, és A kalóz.

A Bolsoj Balett 2019/20-as közvetítéssorozatának nyitóelőadása október 27-én Glazunov Rajmondája lesz. A hazai nézők számára a magyar vonatkozások miatt is vonzó lehet ez a késő-romantikus lovaghistória, hiszen számos magyar zenei és táncbetét fedezhető fel benne, egyik szereplője pedig a keresztes hadjáratot vezető II. András királyunk. A szereposztás még nem ismert.

Raymonda_cM.Logvinov

Karácsonykor idén sem maradhat ki a programból Csajkovszkij Diótörőjének két előadása, ezúttal Margarita Schrainerrel és Szemjon Csugyinnal. A Bolsojban mind több és több klasszikus Jurij Grigorovics-koreográfiát vált fel új feldolgozás, főleg Alekszej Ratmanszkij új koreográfiái. Ilyen lesz Adolphe Adam Giselle-jének január 26-i élő adása, az évad egyik kíváncsian vár újdonsága: Ratmanszkij friss Giselle-koreográfiája 2020-tól váltja a korábbi Grigorovics-féle változatot.

Február 23-án a balettek legismertebbike, Csajkovszkij Hattyúk tava című darabja következik élőben, Grigorovics 2001-es, klasszikus előzményeket felhasználó interpretációjában.
Március 29-én viszont a Ratmanszkij által 2017-ben megújított Rómeó és Júlia tavalyi, nagy sikerű élő adása tér vissza felvételről Jekatyerina Kriszanovával és Vladiszlav Lantratovval.

swan_lake_cDamir_Yusupov
Hattyúk tava

Az amerikai balettet megalapító, grúz származású George Balanchine koreográfiája, az Ékszerek az évad egyik kuriózuma. Az 1967-ben New Yorkban bemutatott darabot az első egész estés absztrakt balettnek tartják. A Bolsojban 2012-ben játszották először. Április 19-én élőben látható az Uránia mozivásznán.

Ismét szerepel a válogatásban a 2017 őszén bemutatott, és akkor élőben közvetített Adolphe Adam-balett, A kalóz is. Ezt a Ratmanszkij-féle verziót 2020. május 10-én ismét láthatjuk felvételről Jekatyerina Kriszanovával és Igor Cvirkóval, akit a 2018/19-es évadban Budapesten is megcsodálhattunk élőben, hiszen 2018 szeptemberétől az Operaház balett-társulatának tagja volt.

A május 19-én, vasárnap kezdődő jegyelővétel összekapcsolódik az idei évad egyik várva várt élő közvetítésével, a Szvetlana Zaharovával látható Carmen-szvit és az ezt követő Petruska előadásával. A 2018/19-es évad közvetítései június 10-én a szezon egyik legnépszerűbb balettjével, a Csipkerózsika ismétlésével zárulnak.