A díjazott filmek vetítésével október 15-én véget ért a IX. Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál, amelyet 2001 óta minden páratlan évben megrendeznek a szolnoki TISZApART moziban. Az idei megméretésre csaknem kettőszáz filmet neveztek, melyekből végül nyolc európai ország és Kanada huszonhat alkotása került a versenyprogramba, míg további nyolc filmet az információs sávban tekinthetett meg a közönség. Az idei szemle egyik különlegessége volt, hogy a versenyfilmekről és a díjakról háromtagú, csak fiatal nőkből álló zsűri döntött. Az Aleksandra Jacków (PL) művészeti és médiaoktatási szakértő, Tereza Adámková (CZ) dramaturg, vágó, rendező, illetve dr. Kóspál Ágnes (H) asztrofizikus alkotta testület nevében dr. Kóspál Ágnes zsűrielnök méltatta a fesztiválon bemutatott filmeket a díjátadón.

171016-NTF-dijatado2

A zsűri elismerő oklevélben részesítette Török Zoltán (H) a Lemming ? A messzi észak aprócska ura című filmjét és Krystian Matysek (PL) a Mézvadászok (Honey Hunters) című alkotását. A fesztivál harmadik díját megosztva kapta Tasnádi István (H) a Memo című filmjéért és Aleksandra Sorgenicht (D) az Óceáni hősnők ? Alison Kock (Ocean Heroines ? Alison Kock) című munkája. A második díjat Jean-Christophe Ribot (F) a Rosetta ? Egy üstökös emlékei (Rosetta ? Memories of a Comet) című filmjéért vehette át a Szolnoki Galériában.

A IX. Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál első díját idén a kanadai Niobe Thompson kapta a Létfontosságú kötelékek (Vital Bonds) című, a szervadományozásról szóló, az észak-amerikai ország legnagyobb szervátültető központjában készített filmjéért. Mint a díjátadón kiderült: bár az alkotók személyesen nem tudták átvenni az elismerést, amire nagyon büszkék, a film producere megköszönve a díjat azt kérte, hogy az azzal járó hétszázezer forintot tehetséges magyar természetfilmesek között osszák szét. Ennek megfelelően a zsűri két különdíjat is kiadott, mégpedig Lerner Balázsnak a Budapest Inferno: A Molnár János-barlang titka és Balázs Gergelynek A dunavirág mentőakció című filmjeikért.

171016-NTF-dijatado4

A Szegedi Tudományegyetem, a Kaposvári Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem, illetve az Eszterházy Károly Egyetem filmes területre járó hallgatóiból álló diákzsűri döntése alapján Tasnádi István Memo, Krystian Matysek Mézvadászok (Honey Hunters) és Niobe Thompson Létfontosságú kötelékek (Vital Bonds) című alkotásai részesültek elismerésbe.

A szolnoki IX. Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválhoz ebben az évben is nagy segítséget nyújtott Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, amely nemcsak a fiataloknak kiírt két filmes pályázathoz, a fesztivál kereskedelmi televíziókon futott promóciójához, de a díjazottak elismeréséhez is hozzájárult.