beijing
A kétnapos fesztiválon levetítik a Beijing Love Story című filmet is.

2019. június 14. és 16. között a Kínai Népköztársaság megalapításának és a kínai?magyar diplomáciai kapcsolatok létrehozásának 70. évfordulója alkalmából filmvetítéssel, előadással és a Kínai Filmmúzeum kiállításával tiszteleg a távolkeleti ország filmművészete előtt az Uránia Nemzeti Filmszínház.
A kínai filmről szóló nemzetközi vándorkiállítás 2013-ban indult útjára. Megtekinthető volt az ENSZ genfi székhelyén, Oroszországban, Beloruszban, az Egyesült Államokban, Szerbiában, Nagy-Britanniában, Törökországban, Kanadában és Ukrajnában, most pedig a hazai közönség is megismerkedhet vele.

A tárlat anyagát a Kínai Filmmúzeum állította össze, amely a világ legnagyobb olyan múzeuma, amely egy ország filmtörténetét mutatja be. A sanghaji múzeum épülete egy palota, melyet a kínai film születésének 100. évfordulójára építettek. 3,5 hektáron fekszik, beépített területe közel 38 ezer négyzetméter, 21 kiállítóteremmel rendelkezik, a benne található kiállítás mintegy 2970 méter hosszú. A múzeum missziója a kínai film fejlődéstörténetének bemutatása, a filmtechnika megismertetése, a filmkultúra terjesztése.

sanghaji_filmmuzeum
Filmmúzeum Sanghajban

Sanghajt a kínai film szülőhelyeként tartják számon. Itt készült 1913-ban az ország legelső rövidfilmje, A nehéz páros (Nanfu nancsi), és az 1923-ra datálható Egy árva megmenti a nagyapját (Kuer Csiu Cucsi) című, úttörőnek számító alkotás is, amelyeknek hazai népszerűsége filmfővárossá emelte a kelet-kínai nagyvárost. Az 1930-as évektől a filmipar töretlen bővülést mutat, melynek lendülete máig kitart.

A kínai film 1905-ös születése óta elképesztő felfedező utat tettek meg a helyi alkotók a filmművészet és filmtechnika területén. A kiállítás különlegességét az is adja, hogy nem egyszerűen a filmtörténelem fontos, reprezentatív műveit láthatjuk, de a kínai nemzet százéves történelme is kirajzolódik.

220-e1549978766752
Szintén látható lesz a The Wandering Earth című filmalkotás.

?A kiállítás célja, hogy más nézőpontból is megmutassuk a világnak a kínai társadalom fejlődését, a hagyományos kínai kultúrát és az egyszerű kínaiak érzelmi életét? ? nyilatkozza a kiállításról Chen Zhiqiang, a Kínai Filmmúzeum kurátora.

A moziban a kiállítás ideje alatt a jelenkori kínai filmgyártás három sikerfilmjét vetítik, egy scifit, egy történelmi filmet, valamint egy romantikus alkotást.

Bővebb információ a programról ezen a linken olvasható.