A középpontban George Pal

Film

Hollywood úgy tartja nyilván George Palt, mint aki alapvető módon formálta át a mozgókép művészetét. Az egykor Ceglédről elindult és világhírűvé vált művész animátorként a stop-action animáció úttörőjének tekinthető, aki nemcsak pályatársa, de barátja is volt Walt Disney-nek és Walter Lantz-nak. George Pal kezdetben az UFA animátora, majd vezető trükkfilmrajzolója volt Berlinben. Hollandiába már a fasizmus előretörése miatt emigrált, ahol saját filmvállalkozásában megkezdte egyedülálló bábfilmjeinek gyártását. Később, 1939-ben az USA-ba költözött, 1941 és 1947 között negyven bábfilmet készített saját Los Angeles-i stúdiójában, és hét éven keresztül minden évben jelöltek tőle egy-egy bábfilmet Oscar-díjra.


georgepal_promo.jpg
Fotó: cartoonbrew.com

 

Az 1949-es évtől kezdve játékfilmek producereként és rendezőjeként olyan klasszikusokat vitt vászonra, mint H. G. Wells Világok háborúja című műve vagy Az időgép. George Pal filmes és szellemi hagyatéka például George Lucas, Steven Spielberg és Gene Roddenberry munkáiban érhető tetten. George Palt hét egymást követő évben is jelölték Oscar-díjra, és tiszteletbeli Oscar-díjjal is jutalmazták, azok a produkciói pedig, amelyek készítésénél rendezőként vagy producerként volt jelen, hét Oscar-díjat kaptak és további öt Oscar-jelölést hoztak el különféle kategóriákban, más egyéb filmes kitüntetésekről nem is beszélve.

 

A Magyar Hollywood Tanács 2017-ben indította el a Magyar Hollywood vetélkedőt azokon a magyar településeken, amelyek olyan magyar származású filmikonokhoz kötődnek, akik hatalmas karriert futottak be Hollywoodban. A Magyar Hollywood Tanács 2018 májusában Budapesten rendezi majd meg a George Pal-vetélkedő országos döntőjét, ahol a győztes ceglédi csapat is részt vesz.

 


vetelkedo_580x435.png
A győztes csapat a Magyar Hollywood Tanács elnökével, Bokor Balázzsal

A vetélkedőre készített filmeket március 28-án vetítették le. A bemutatót Sági Judit, az Uránia Mozi vezetője nyitotta meg. A filmek megtekintését követően a Ceglédi Városi Könyvtár nevében Sebestyénné Szilaj Anikó kihirdette az eredményeket és elmondta: az ünnepélyes díjátadót a mozi átnevezési ünnepségén, várhatóan április végén tartják meg. A március 28-ai eseményen Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke a Magyar Hollywood vetélkedő országos döntője kapcsán kiemelte, hogy a hazai közönség előtt kevéssé ismert George Pal munkássága, melyről éveken keresztül nem, illetve csak alig lehetett hallani. Kicsit úgy tűnt, mintha a haza elfeledte volna nagyszerű fiát. A Magyar Hollywood Tanács a George Pal iránt elkötelezett ceglédiekkel összefogva azonban azt szeretné, ha még jobban megismernék őt Magyarországon is. Ezt szolgálja az a törekvés is, hogy George Pal és művészete először a megyei értéktárba, majd a hungarikumok közé is bekerüljön ? emelte ki Bokor Balázs.

 

A versenyt a Papírrepülő című alkotás nyerte, amelyet a Retró csoport ? Dudok Dorina, Határ István, László Árpád, Magyar Dorina és Török Tamás ? készítette. Bemutatták még a Tappancsok nevű csoport Menekülés című filmjét Szendrei Alexandra rendezésében, a Kókai Laura rendezte Találkozás című filmet, a Csáki Zsanett rendezésében elkészült 2084 című filmet, a Photostoryt, valamint az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Kedves Barátom! című alkotását.