A CHB neo-bauhaus stílusú belvárosi épülete teljesen megtelt csütörtök este, amikor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció tanszékén készült alkotásokból összeállított válogatást vetítették a Berlini független filmes buli (The Berlin Indie Film Party) elnevezésű rendezvényen.

A CHB a legnagyobb berlini angol nyelvű kulturális magazin, az Exberliner, a Berlinaléval párhuzamosan futó Kritikusok hete (Woche der Kritik) és a város több mint 50 filmfesztiválját összefogó fórum, a Festiwelt közreműködésével szervezte meg az estet.

A MOME válogatásában nyolc rövid animáció és digitális rajzanimáció szerepelt, mások mellett Mira Kristóf Zénó, Mákó Borbála és Buda Flóra Anna alkotásai. Valamennyien a magyar animáció fiatal nemzedékét képviselik. Bemutatkozásukhoz az adta az apropót, hogy a Berlinale rövidfilmes versenyprogramjába – amelybe világszerte négyezernél is több alkotással pályáztak – bejutott két magyar munka is, Buda Flóra Anna Entropia és Tóth Luca Lidérc úr című animációja.

Nemcsak a Berlinalén, hanem több más nagy szemlén, például Cannes-ban is „szeretik a magyar animációt, ami nem a véletlen műve, hanem az utóbbi évek munkájának az eredménye” – mondta Fülöp József, a MOME rektora, a diplomamunkaként készült Entropia egyik producere.

A MOME válogatásában többnyire nők alkotásai szerepelnek, ami a Berlinaléhoz kapcsolódó CHB-s programsorozat másik fő jellemzője.

A CHB egy további rendezvényének ötletét az adta, hogy digitálisan felújított változatban tért vissza a Berlinaléra Mészáros Márta Örökbefogadás című filmje, amellyel a rendező 1975-ben első nőként és első magyarként elnyerte a fesztivál fődíját, az Arany Medvét.

A CHB-ban a világpremier alkalmából a Kossuth-díjas művész két másik, szintén felújított filmjét – Ők ketten, Napló gyermekeimnek – mutatták be, valamint pódiumbeszélgetést szerveztek a rendező és az egyik leghíresebb német színésznő, Hanna Schygulla részvételével.

A CHB számos szakmai rendezvénynek is otthont ad a Berlinale alatt. Így az intézetben tartotta éves találkozóját és műhelyprogramját az Európai Női Audiovizuális Hálózat. A téma a női filmrendezés volt, a résztvevők között magyar alkotók is voltak.

Nagy Márta, a CHB igazgatója elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Filmalappal produceri fórumot is szerveztek, amelyen magyar és georgiai szakemberek tárgyaltak projektjeikről és az együttműködés lehetőségeiről.

A vasárnapig tartó, 69. Berlinalén 74 országból 400 filmet mutatnak be. A német főváros filmfesztiválja a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás nemzetközi szemlék sorában.

Nyitókép: Entropia