Az Anilogue fókuszában idén – az Adriai hullám vetítéssorozat keretében – Olaszország, Horvátország és Szlovénia áll.

Idén 300 animációs rövidfilmet és 14, egész estés filmet kínál a fesztivál, melyek közül több a Három Hollóban lesz megtekinthető, a Francia Intézet, a Lengyel Intézet és a Cervantes Intézet pedig ingyenes vetítéseket is tart majd.

November 29-én a Ludwig Múzeumban 18.00 órától Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója tart exkluzív, egyórás tárlatvezetést a Westkunst?Ostkunst című gyűjteményi kiállításban, a vetítést beszélgetés követi, 7-kor a Ruben Brandt, a gyűjtő című új, magyar egészestés animáció vetítésére kerül sor. November 30-án 19.00 órakor, valamint december 2-án 21.00 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik az egész estés versenyen a Még egy nap élet című alkotást, mely az 1975 és 2002 közt zajló, a becslések szerint félmillió halálos áldozatot követelt angolai polgárháború borzalmait tárja elénk. A film lengyel, spanyol, német, belga és magyar koprodukcióban jött létre, így a budapesti Puppetworks animációs filmstúdió is részt vett a film elkészítésében. November 30-án 21.00 órakor az Urániában tartják a Kreif Zsuzsanna, Turai Balázs és Bera Nándor rendezésében készült, a Kovásznai avantgarde örökséget követő, modern tempójú és nyelvezetű Candide című, egyedi vizualitású alkotás díszbemutatóját. December 1-jén, szombaton 11-kor a Három Hollóban a rövidfilmes versenyprogram A csoportjában vetítik majd Bucsi Réka Solar Walk és Hegyi Olivér Take Me Please című alkotásait.

December 2-án, vasárnap 13 órakor szintén a Három Hollóban a magyar animáció legújabb darabjaiból lesz egy rövidfilm válogatás, ahol látható lesz Turai Balázs Róma bukása, Molnár Eszter Csillebérc - Tündérek a budai hegyekben, Ivády Tamás Meg akarlak tartani, Szénasi Marcell Zűrös környék, Varga Tímea Laura Még nem, Láng Orsolya Szezon után és Traub Viktória számos díjat nyert, Sellők és rinocéroszok című alkotása.

A fesztiválról korábbi cikkünkben is olvashat.

Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház

Nyitókép: Solar Walk