A dokumentumfilmet 2019. január 30-án a Magyar Tudományos Akadémia tudományos- filmklubjában is levetítették. A rendezvény előtt Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár mondott beszédet.

„A dicső magyar múlt minden korban izgatta nemzetünk íróit, művészeit, polgárait. A magyar történelem éppúgy mindennapjaink része, miképpen jelenben alakított történéseink is. Múlt nélkül nem létezhet jelen, és főleg nem létezhet jövő" − jelentette ki Fekete Péter.

„A magyar történelem némelyek ironikus meghatározása szerint a vereségek története. Valóban, a kevés nagy győzelemmel szemben leginkább történelmi vereségeket mért ránk a sors az elmúlt ezer év során. Ám ezek a vereségek gyakran hősies küzdelmek végén következtek el. Életáldozatok százai, ezrei a hazáért" − tette hozzá, majd így folytatta: „Zrínyi Miklós és várvédői szigetvári hősiessége arra mutat rá, hogy nem a győzelmekben kell keresnünk a megemlékezés dátumait, hanem a helytállásban. A várvédő kapitány és a törökökhöz képest maroknyi fölfegyverzett csapata több mint egy hónapon keresztül fel tudta tartóztatni az országra áradó ellenséget, amely csak mintegy 25 000 katonája elvesztésével tudta megnyerni, vagy inkább befejezni, az ostromot. Ennek a hosszúra nyúló harcnak az utolsó epizódját, a kitörést állítja fókuszába Gerebics Sándor rendező."

Az államtitkár felidézte: a Zrínyi Miklós halálának 450. évfordulójára megalakult Zrínyi Miklós Szigetvár 1566 Emlékbizottság, és elnöke, dr. Hóvári János történész, turkológus felkérte dr. Négyesi Lajos hadtörténészt, írja meg a végzetes szeptemberi napok történéseit. Ez alapján azóta is minden évben bemutatják a Zrínyi Napokon az ostrom leghíresebb jelenetét, a kitörést, több száz hagyományőrző közreműködésével.

„Gerbics Sándor rendezőt nemcsak a történelmi játék nagyszabású és látványos panorámája ragadta meg, de a belső vár különleges, atmoszférája. Annak idején itt állt, járt, irányított, készült az ostromra, a védelemre, majd a halálra Zrínyi Miklós. Sokat vélünk tudni erről, de valójában keveset tudunk. Az ilyen filmek jelentősen hozzájárulhatnak mind a tájékozódásunkhoz, mind a történelmi emlékezetünk színesítéséhez, hitelesítéséhez. Idén emlékezünk Zrinyi Miklós születésének 510. évfordulójára. Ennél méltóbban aligha lehetne" − zárta szavait Fekete Péter.

A rendező és stábja tárgyal a film horvátországi bemutatásáról is.