Mint mondta: nem először jár Belgrádban. Szerb barátait említve, nagy tisztelettel beszélt Ljubiša Samardžićról, Surda egykori megformálójáról, aki tavaly hunyt el, valamint a vajdasági magyar származású Eva Rasról és Dušan Makavejev rendezőről. A filmünnepet a díj átvétele után a magyar rendező nyitotta meg, mégpedig a következő szavakkal: ?Van egy titkom, amelyet most megosztok önökkel: a fesztivál megnyílt.? A megnyitó előtti sajtótájékoztatón Szabó István elmondta: a filmes alkotók feladata az, hogy valami fontosat meséljenek el, és mindezt szórakoztató módon tegyék, a díjak pedig csak eszközt jelentek ennek a célnak az elérésében. Kiemelte, hogy szerinte kétféle film létezik: jó és rossz. ?Persze, ízlés kérdése, hogy mit tartunk jó vagy nem olyan jó filmnek, de jó film az, ami valamilyen emberi értéket képvisel? ? magyarázta.

 

Szabó István kitért a filmezés jövőjére is. Emlékeztetett arra, hogy az ötvenes és hatvanas években a film fontos művészeti ággá vált, hiszen olyan jelentős rendezők alkottak, mint Akira Kuroszava, Vittorio De Sica vagy Ingmar Bergman. ?A filmnek üzenete volt? ? tette hozzá. Hozzáfűzte: manapság otthon mindenkinek lehet akár 60-80 televíziós csatornája, és felvetődik, miért menne moziba, amikor esik az eső vagy havazik, hiszen mindig van valami a tévében, sőt az interneten is rengeteg filmet találhat. A film sorsának jövője szerinte a könyvekéhez lesz hasonlatos, vagyis a filmezés megmarad, de valószínűleg már nem több ezer emberhez, hanem néhány százhoz tud majd csak szólni a kisebb vetítéseken. A magyar filmművészet felvirágzásáról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon boldog volt, amikor a Saul fia két éve Oscar-díjat nyert. Azt is fontos lépésnek tartja, hogy Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről az idei Oscar-esélyesek között szerepel, hiszen kimagasló alkotásokról van szó.

 

Az idei belgrádi nemzetközi filmfesztiválon 116 filmet mutatnak be, a rendezvény fődíjáért Mészáros Márta filmje, az Aurora Borealis ? Északi fény is versenybe száll 15 másik alkotással együtt. A március 4-éig tartó filmmustrán tíz Oscar-díjra jelölt alkotást is levetítenek, a többi között A víz érintése, a Három óriásplakát Ebbing határában, a Lady Bird, az Én, Tonya és a Szólíts a neveden című filmet.

Forrás: MTI

Fotó: novosti.rs