Száz éve született Szörényi Éva

Film

Szörényi Éva 1933-ban lépett először színpadra, majd 1935-ben végzett a Színművészeti Akadémián. A Nemzeti Színház tagja lett, és még abban az évben megkapta élete első filmszerepét György István A nagymama című filmjében, amely Csiky Gergely művéből készült, és nagy sikert aratott. További filmek, melyeknek főszereplője volt: Barátságos arcot kérek (1935), Mária nővér (1936), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1938), Fűszer és csemege (1940), Szüts Mara házassága (1941), Régi keringő (1941), Elkésett levél (1941), Madách ? Egy ember tragédiája (1944). A művésznő 1952-ben megkapta a Kossuth-díjat. A Nemzeti Színház tagja maradt 1956-ig.


1_600x450.png
Jeszenszky Géza és Bokor Balázs (elöl)

 

Az 1956-os időszakban a Nemzeti Színház forradalmi bizottságának tagjaként részt vett a forradalomban, majd külföldre távozott, és 1957-ben az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le, ahol haláláig élt. Személyes jó barátja volt Márai Sándornak, a híres magyar írónak, valamint több 1956-os emigráns írónak-költőnek, például Tollas Tibornak is. Több mint 50 évig a magyar nyelv és kultúra erősítésének meghatározó személyisége volt Amerikában.

 

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján Ács Piroska, a Petőfi Irodalmi Múzeum ? Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója üdvözölte a jelenlevőket, köztük Szörényi Éva Los Angelesből erre az alkalomra hazaérkezett családtagjait. A kiállítást Jeszenszky Géza volt külügyminiszter nyitotta meg, visszaemlékezve Szörényi Évával való találkozásaira. A család nevében Lana Örményi, Szörényi Éva legfiatalabb unokája beszélt, felidézve a világhírű nagymama emberi nagyságát. Bokor Balázs nagykövet, volt Los Angeles-i főkonzul, a Magyar Hollywood tanács elnöke mondott ünnepi beszédet, melyben aláhúzta, hogy olyan páratlanul tevékeny életet élt színésznő emléke előtt hajtanak fejet a jelenlevők, akinek embersége mindenki előtt megkérdőjelezhetetlen példaként lebeg. Bokor Balázs felidézte a Szörényi Éva színpadra lépésének 75. évfordulója alkalmából megrendezett, 2008-as Los Angeles-i ünnepséget, majd felolvasott egy részletet Mádl Ferenc köztársasági elnök akkori üzenetéből: ?Szerencsés az, aki művészetének pillanataival meg tudja állítani az időt, aki művészetének sok szerepével újból és újból megélheti életének hol drámai, hol boldog napjait, és ily módon ad újból és újból olyan ajándékot magának és közönségének, amely dacol az idő múlásával.? Bokor Balázs hangsúlyozta, hogy Szörényi Évának egyedülálló hagyatéka van, hiszen a 20. század színház- és filmművészetében meghatározó jelentőséggel bír, életének bemutatása így komoly hozzájárulás a magyar kultúrtörténethez is.


41_600x450.png
Bokor Balázs

 

Ezt követően Söptei Andrea Jászai Mari-díjas érdemes művész, a Nemzeti Színház Szörényi Éva-díjas színművésze adott elő Márai Sándor-verseket. Az est zárásaként Prőhle Gergely, a Petőfi irodalmi Múzeum főigazgatója ünnepélyesen átvette Örményi Istvántól, Szörényi Éva fiától a nagy magyar művésznő hagyatékát.