Teddy-díjat kapott az Entropia

Film

Az Entropia a Berlinale rövidfilmes versenyporgramjában szerepel, egy másik magyar animációval, Tóth Luca Lidérc úr című munkájával együtt.

Buda Flóra Anna az Entropiával diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció tanszékén. Témavezetője és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült alkotás egyik producere Fülöp József, a MOME rektora.

A tízperces animáció három párhuzamos univerzumot mutat be. Egy-egy fiatal nő él bennük különböző körülmények között. A rendszerbe véletlenül bekerül egy légy, amely képes átjárni a három világ között. Meg is nyit egy kaput, amelyen keresztül a lányok elindulhatnak egymás felé.

A Berlinalén számos független – nem a fesztivál vezetői által összeállított – zsűri oszt ki díjat, például a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI), az Amnesty International nemzetközi civil jogvédő szövetség németországi szervezete, vagy a katolikus média világszövetség (SIGNIS) és a protestáns egyházak nemzetközi filmes testülete, az INTERFILM közös, ökumenikus zsűrije.


entropia_csapat_600x483.png
Matos Gergely, Zsófia Ruttkay, Buda Anna Flóra, Zétényi Borcsa
Forrás: berlinale.de

Az egyik ilyen díj a Teddy, az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) egyik legrangosabb filmes elismerése. A Berlinale programjában megjelenő olyan alkotások és művészek támogatását szolgálja, amelyek, illetve akik a közösség ügyeit „a társadalom széles körében megjelenítve hozzájárulnak a tolerancia, az elfogadás, a szolidaritás és az egyenjogúság erősítéséhez” – áll a díj honlapján közölt ismertetőben.

A 1987-ban alapított elismerésnek négy kategóriája van (legjobb rövidfilm, legjobb dokumentumfilm vagy filmesszé, legjobb játékfilm, a zsűri díja), az idén 33. alkalommal osztották ki.

A vasárnapig tartó 69. Berlinalén 74 országból 400 filmet mutatnak be. A díjakat szombat este adják át. Az utolsó nap a szekciók díjazott filmjeit vetítik. A német főváros filmfesztiválja a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás nemzetközi szemlék sorában.