deryne_660x419_600x380.png
Déryné, hol van? (1975)


A magyar film napja a filmszínház ünnepe is: a jeles nap annak emlékére lett a magyar filmé, hogy 1901-ben ekkor mutatták be az első magyar rendezésben elkészült, A táncz című filmet az Urániában, ahol az alkotás jeleneteit is rögzítették.

A filmünnepre idén Szeleczky Zita- és Törőcsik Mari-sorozattal készül a filmszínház, a Magyar Nemzeti Filmarchívum együttműködésével.

Törőcsik Mari a háború utáni magyar film világszerte ismert arca, több mint száznyolcvan alkotásban szerepelt, többek közt olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Fábri Zoltán, Keleti Márton, Máriássy Félix, Várkonyi Zoltán, Jancsó Miklós, Makk Károly vagy Maár Gyula. A művész kivételes pályája elismeréseként márciusban Kossuth Nagydíjban részesült, ebből az alkalomból indítja el az Uránia a háromrészes Törőcsik Mari-válogatást.


edes_anna_600x443.png
Édes Anna (1958)

A sorozatot a filmünnepen a Déryné, hol van? című 1975-ben készült film indítja, amelyért Törőcsik Mari megkapta Cannes-ban a legjobb női főszereplőnek járó elismerést. A sorozat folytatásában május 11-én az 1958-as Édes Annát vetítik, majd a Gárdos Péter rendezte, 1986-os Szamárköhögéssel zárnak május 31-én. Ez a film a rendszerváltást közvetlenül megelőző produkciók közül való, amikor már 1956 is egyre nyíltabban jelenhetett meg mozivásznon.

A húsz éve elhunyt Szeleczky Zitáról halála évfordulója miatt emlékezik meg sorozattal a filmszínház. A színésznő 1936 és 1944 között mintegy 26 magyar filmben játszott. A háború vége előtt elhagyta az országot, és 1990-ig nem tért vissza szülőföldjére, hivatását azonban az emigrációban is folytatta, színházat szervezett és világszerte vállalt fellépéseket magyar közösségek előtt.


szeleczky_zita_rozsafabot_600x460.png
Szeleczky Zita a Rózsafabot egyik jelenetében

A Szeleczky-sorozat nyitódarabja az 1940-ben Nádasdy Kálmán rendezte Gül Baba lesz, majd május 16-án, a korszak egyik legnépszerűbb magyar filmje, a Balogh Béla által készített Rózsafabot lesz látható. Ez a film egy vak lány és egy ártatlanul elítélt, börtönviselt ember szerelmének történetét meséli el.

A válogatás harmadik darabjában, a Kalmár László rendezte Sziámi macskában május 23-án Szeleczky Zita egy magát sziámi dizőznek kiadó fiatal színésznőt alakít, akibe egyszerre két fiatalember is szerelmes lesz. Május 30-án, a sorozat záró epizódjában pedig a Zenélő malom kerül műsorra. Huszka Jenő Lili bárónő című operettjének filmváltozatában Szeleczky Zita Szilassy Lászlóval, valamint Latabár Kálmánnal és Csortos Gyulával látható.


egy_no_fogsagban_600x315.png
Egy nő fogságban

A sorozatok mellett április 30-án levetítik Tuza-Ritter Bernadett többszörösen díjazott, Egy nő fogságban című filmjét, valamint a két és fél éve futó Összhangban sorozat keretében Szász Attila Apró mesék című, év elején bemutatott történelmi filmjét.

Az Összhangban program olyan magyar filmújdonságok tűz műsorra, amelyeket a siket és nagyothalló nézők akadálymentesített formában, a zajokat is feliratozva tekinthetnek meg. Eddig 28 film került ilyen formában a közönség elé, a 29. az Apró mesék lesz.