Film

A Berlinalén kiderült, hogy a legszemélyesebbnek tűnő dolgok a leguniverzálisabbak

Sós Bálint Dániel első, Minden rendben című játékfilmje a Berlinalén mutatkozott be. Az író-rendezővel a kemény témáról, a forgatás kihívásairól és arról beszélgettünk, hogy mi is lenne egy film valódi feladata.

Árverésre bocsátják Jean-Luc Godard legendás filmjének forgatókönyvét

A rendező jegyzeteivel ellátott hetvenoldalas dokumentum valódi ritkaság.

Bruce Willis egyre drágábban adta az életét

Hetvenéves március 19-én Bruce Willis Golden Globe-díjas amerikai filmszínész, a Die Hard-sorozat, a Ponyvaregény, az Armageddon, A kód neve: Merkúr, Az ötödik elem és a Hatodik érzék sztárja.

A digitális vadnyugat korában a telefonunk hatlövetű fegyver

Vajon lehallgatják a telefonunkat is? – jut eszébe nap mint nap mindenkinek, amikor úgy tűnik, mintha a hirdetők már a gondolatainkban is olvasnának.

Magyar filmek a világ legnagyobb animációs fesztiváljának versenyében

Bejelentették a világelső Annecyi Nemzetközi Animációs Filmfesztivál szervezői a júniusi seregszemle rövidfilm-válogatását. A nagy presztízsű versenybe meghívták Vácz Péter a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült Kutyafül című animációját, míg Ulrich Gábor munkája, a Capriccio a kísérleti munkákat bemutató Off-Limits (Korlátok nélkül) versenyszekcióban szerepel majd.

Több mint egymillióan látták a Hunyadit a „forradalmi” hétvégén

A március 15-i hétvégén ismét nézettségi rekordot döntött a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Hunyadi-sorozat: a legutóbb sugárzott epizódokat több mint egymillióan látták a TV2 Média Csoport csatornáin.

Leni Riefenstahl a náci propaganda zsenije volt, de művészként akart tündökölni

Leni Riefenstahlnak 101 év adatott, hogy „tisztázza magát”. Mint náci propagandafilmek zseniális egykori készítője erre sem hajlandó, sem képes nem volt.

Mikulás Ferenc: Magyarországon két dolog tartja össze az embereket, a foci meg a magyar népmese

Mikulás Ferenc, aki március 14-én vehette át Kossuth-díját, 1971 óta vezeti a Kecskeméti Rajzfilmstúdiót. Az ő ötletéből született sok más egyéb mellett a világsikerűvé vált Magyar népmesék-sorozat.

Eredeti filmfelvételeken látható a régi Nemzeti Színház hatvan évvel ezelőtti haláltusája és meggyilkolása

Pontosan hatvan év telt el azóta, hogy a metróépítkezésre hivatkozva lerombolták a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház épületét. Elkészült egy dokumentumfilm az NFI Filmarchívumában fellelt, eredetileg nem a nyilvánosság számára készült filmfelvételekből, amelyek dokumentálják a színház végnapjait.

Ez a tíz film volt a hazai nézők kedvence idén télen

A Magyar Filmadatbázis adatai alapján kiemelkedően magas bevételével a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés, romantikus magyar film vezeti a kedvenc téli filmek top tízes listáját, amelyen romantikus és családi filmek dominálnak, de szerepel a kedvencek között akciófilm, erotikus thriller, fantasy és dráma is.

A Jojo Nyuszi Hitlere játssza a főszerepet Mundruczó Kornél új filmjében

E hónapban, Ausztráliában kezdik forgatni Mundruczó Kornél és Wéber Kata új, Place To Be című filmjét, amelynek főszerepeit Ellen Burstyn és Taika Waititi alakítják.

Montrealban a legjobb film lett a Véletlenül írtam egy könyvet

Lakos Nóra alkotása nyerte a Montreal Nemzetközi Gyerekfilmfesztivál fődíját. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült családi film a hazai közönséget is elvarázsolta: januári bemutatója óta több mint 126 ezer néző váltott rá jegyet, és azóta is szerepel a mozik műsorán.

Christopher Reeve Magyarországon tett szert egyik szuperképességére

Superman történetében nem a Kripton bolygó ásványvilága a legizgalmasabb, hanem a sors. Erről szól a Super/Man: Christopher Reeve története című dokumentumfilm.

Enyedi Ildikó vezeti az új filmes kollégium pályázatának döntőbizottságát

Kihirdette első pályázatát a Budapest International Film Festival (BIFF) által létrehozott Cine-Collegium Budapest (CCB). A program célja, hogy – a példátlan filmszakmai összefogásnak és közösségi támogatásnak köszönhetően – támogassa egy függetlenül létrejött nagyjátékfilm elkészülését.

Portugáliában és Brüsszelben is sikereket értek el a magyar filmek

Budavári Balázs Boldog emberek című alkotása Portugália legrégebb óta megrendezett filmes seregszemléjén, a hétvégén véget ért 45. Fantasporto Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb fantasztikus rövidfilmnek járó díjat. Az alkotás egy olyan világban játszódik, amelyben egy szám mutatja meg, mennyire boldogok az emberek. Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmje Brüsszelben aratott sikert, ahol elnyerte az Anima fesztivál zsűrijének elismerő oklevelét.