2023-ban ismét elindult az ország legnagyobb és legátfogóbb dokumentumfilm-fesztiválja, a BIDF (Budapest International Documentary Festival). Az esemény programjából válogattuk össze ajánlónkat.

Idén január 21. és 29. között tíz városban közel kétszáz vetítés várja a dokuk szerelmeseit. Ahogy az idei szekciók neve is mutatja, hatvan rangos film hét kategóriában versenyző alkotói üzenik a világnak, hogy légy felelős, légy bátor, légy őszinte, légy szabad, légy boldog, emellett külön kategóriában versenyeznek a magyar filmek és a rövidfilmek. 

Harminc nemzetközi zsűritag dönt idén arról, hogy az Oscar-jelölt, Európa-díjas, a velencei, a berlini vagy a Sundance fesztiválokat megjárt és ezeken díjazott alkotások közül melyek lesznek a BIDF nyertesei. Hat kategóriából választottunk egy-egy filmet. A programot itt lehet böngészni. 

Légy felelős – Hatodik Népkórház (H6, rendező: Ye Ye Li, Franciaroszág, 2021)

A Hatodik Népkórház Sanghaj egyik legnagyobb kórháza, ahol a hipermodernizmus találkozik a kulturális hagyományokkal, és ahol a kemény kapitalizmusé a végső szó. Kígyózó sorok, tömeg, betegek és családok, akik élete a feje tetejére állt. Egy édesapa, aki az egész kórházat mosolyra fakasztja, amikor sebesült lányának énekel, miközben magában tartja súlyos titkát. A megbénult farmer, akinek életét a család anyagi helyzete miatt kénytelenek mérlegre tenni. A nagyon idős férj, aki kitartóan várja, hogy imádott felesége egyszer még magához térjen. Még az olykor derűs jelenetek sem rejthetik el azonban a tényeket: a kínai kórház a könyörtelenség és az osztályalapú társadalom manifesztálódása.

Légy bátor – Kölyök Platónok (Young Plato, rendező: Neasa Ní Chianáin és Declan McGrath, Belgium, Franciaország, Írország, Egyesült Királyság, 2021)

Az Elvis-rajongó, független iskolaigazgató, Kevin McArevey és elkötelezett, új utakat járó csapatának álma, hogy változtassanak egy olyan belvárosi közösség sorsán, amelyet a szektás agresszió, a szegénység és a kábítószer sújt. A Belfast munkásnegyedében működő katolikus fiúiskola különleges módon küzd az észak-ír polgárháború évtizedei óta tartó erőszak legyőzéséért. Az eltökélt igazgató nap mint nap az ókori görög filozófusok bölcsességével felvértezve küldi haza ifjú csapatát, azzal a szándékkal, hogy a fiúk rábírják szüleiket és szomszédaikat arra, hogy végre hagyjanak fel az előítéleteikkel. A film tisztelgés a fiatalokba vetett hit és a lehetőségek ereje előtt.

Légy őszinte – A Hamlet-szindróma (The Hamlet Syndrome, rendező: Elwira Niewiera és Piotr Roslowski, Németország, Lengyelország, 2022)

Néhány hónappal azelőtt, hogy 2022 februárjában Oroszország lerohanta Ukrajnát, öt fiatal színész – elhivatott rendezőjük irányításával – egy különleges színpadi előadásra készül. Mindannyian részt vettek a 2014-es ukrajnai harcokban, és elszenvedett élményeiket visszaidézve próbálnak sajátos, művészi választ adni a hamleti kérdésre: lenni vagy nem lenni?
Mindannyian küzdenek önnön csalódottságukkal, tehetetlenségükkel és haragjukkal, és próbálják rendbe tenni életüket azáltal, hogy feldolgozzák a fájdalmas múltat. Slavik, az egykori katona megjárta a fogság poklát, Katya szenved, mert édesanyja nem tudja megbocsátani neki, amiért belépett a hadseregbe, Rodion elmenekült Donbászból, hogy most a homofóbiával kelljen szembenéznie, amiről még édesanyjával is van mit megbeszélnie, Roman még mindig küzd a katonai rohammentősként szerzett megrázó emlékekkel, Oxana pedig színésznőként éli meg a háború fájdalmait.

Légy szabad – Örök tavasz (Eternal Spring, rendező: Jason Loftus, Kanada, 2022)

2002 március 5-én, este 8 után furcsa képsorokra lettek figyelmesek a kínai Csangcsun városának tévénézői: az állami propagandát sulykoló csatornán hirtelen a betiltott és üldözött spirituális mozgalom, a Falun Kung emberi létre gyakorolt pozitív hatásairól kezdtek tudósítani. A meglepő adás azonban rövid idő múlva megszakadt. Villámgyorsan kiderült, hogy nem a kínai kommunista párt enyhült meg, hanem Falun Kong szimpatizánsok törtek be a tévéstúdióba, hogy így próbáljanak valós képet festeni magukról, vagyis hatalmas tömegeket vonzó mozgalmukról. Hajtóvadászat, és azóta is tartó véres megtorlás indult a bátor „tettesek” ellen. A hátborzongató történet egyes szereplői már csak képregénykockákon, mások személyesen tanúskodnak az elnyomás elleni, illetve a vallási- és véleményszabadságért folytatott elkeseredett küzdelmük jelentőségéről.

 Légy bátor – Anyám fogságban (On the Other Side, rendező: Iván Guarnizo, Kolumbia és Spanyolország, 2021)

2004-ben a Kolumbia Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) elrabolta Iván Guarnizo filmrendező édesanyját és váltságdíjat követelt érte. Bár „félreértés” történt, mert a család nem volt gazdag, mégis – a kolumbiai állammal való konfliktus alatt – 603 napig fogva tartották az asszonyt. Amikor aztán végre kiszabadult, a fiai számára megmagyarázhatatlan szeretettel beszélt egy bizonyos gerilláról, a személyes fogvatartójáról, aki annak érdekében, hogy elviselhetőbbé tegye a fogságban töltött közel két évét, még horgolótűt is öntött neki töltényhüvelyből. Édesanyjuk halála után a testvérek naplófeljegyzéseire támaszkodva próbálták éveken át felkutatni a gerillát, hogy azután bámulatos meglepetések sora érje őket.

 Magyar versenyfilmek – Révészek (Tóth Péter Pál, Magyarország, 2021)

A dokumentumfilm három főszereplője súlyos életkatasztrófát (balesetet, súlyos betegséget, sztrókot) élt túl, de a veszteség nem megtörte őket, hanem életcélt adott nekik. Rehabilitációs intézetekben végzik elkötelezett munkájukat: az egészségügyi szakemberek által nyújtott terápián túl a mindennél fontosabb lelki segítséget tudják megadni életük összeomlásával szembesülő sorstársaiknak. Maguk is ezer problémával, bajjal, fogyatékkal élnek és küzdenek, de példájukkal, hitelességükkel és szeretetükkel utat mutatnak a sérülten is az értelmes, tartalmas létezés „másik partját” elérni remélő embereknek. Mert ők révészek.

Nyitókép: Kölyök Platónok