A művész idén 120 éve született, ezért a kettős jubileum alkalmából különleges tárlat nyílik Pécsett. A Janus Pannonius Múzeumban és a Virág Judit galériában megtekinthető tárgyak eredetéről, a művész sokszínű tevékenységéről is beszélgettünk Várkonyi György művészettörténésszel.
A multikulturális Pécs tökéletes környezetnek bizonyult ahhoz, hogy innen kerüljenek ki olyan képzőművészek, akik a Bauhaus jellegzetes alakjai lettek - mondta egy korábbi interjúban. Miért pont ez az iskola vonzotta őket?
100 éve alakult a Bauhaus, és ebben az időben Pécs nagyon izgalmas, többnemzetiségű, multikulturális város volt. Ezt a sokoldalúságot és nemzetiségi keveredést senki nem tudta úgy megjeleníteni, mint az a Weininger Andor, aki a most Horvátországhoz tartozó Karancson született Dél-Baranyában. Apja a templom sváb orgonistája volt, édesanyja pedig délszláv származású. A család 1916-ban települt Pécsre, ahol Andor már 1913-tól a ciszterci gimnázium tanulója volt.
A város pezsgő életét jól érzékelteti az 1982-ben, New Yorkban vele készült életútinterjú: a felvételeken az első világháború idejének népszerű pécsi német, magyar, szerb, horvát dalait énekli és zongorázza. Énekel még oroszul is, amit megtanult, mivel a háború miatt a környéken orosz hadifoglyok is voltak.
Amikor a 20. század első felének magyar művészetét tanítom a hallgatóknak, akkor bejátszom ezeket a felvételeket, hogy érezzék a város hangulatát. Milyen lehetett itt élni, mikor még a Zsolnayak vezetése alatt működött a Zsolnay gyár, amikor a szomszédban, Kaposváron Rippl-Rónai dolgozott, akihez Martyn Ferenc, a festő fogadott fia átvitte iskolatársát és barátját, Weininger Andort?
Ez a látogatás amúgy komoly lökést adott Weininger képzőművészeti ambícióinak, aki 1920-ban a Dobrovics Péter vezette Pécsi Művészkörnek is tagja lett, Molnár Farkassal Breuer Marcellel és a többiekkel együtt. Ez a művészeti közeg teljesedett ki aztán abban a szabad szellemű és kreatív intézményben, ami a Bauhaus volt.
Az itt tanuló diákok különösen sokoldalúak voltak. Közülük is kiemelkedik Weininger Andor. Zenész, építész, színész, díszlettervező, képzőművész.
Bár nem töltött be tanári pozíciót a Bauhausban, kulcsfigurának számított. 1925-ben, mikor átmenetileg hazajött Pécsre, levélben hívta őt az intézmény igazgatója, Walter Grpoius: jöjjön vissza, hozza a hegedűjét, és vidítsa fel újra őket!
Hihetetlenül jó kedélyű személyiség volt, aki emellett nagyon elmélyült munkát folytatott. A konstruktivizmus legfilozofikusabb irányzatának lett követője, a De Stijl folyóirat köre révén megismert holland neoplaszticizmusnak. Eközben díszleteket és jelmezeket tervezett, továbbá egy mechanikus absztrakt revüt. Fellépett színészként, konferansziéként, megalapította és vezette a Bauhaus zenekarát. Felvételek maradtak fenn róla, mint a Bauhaus mulatságainak közkedvelt zenebohócáról.
Milyen műfajú dalokat játszott ez a zenekar?
Jazzes hatású volt, de a legpopulárisabb sokác, sváb muzsikát is bevonták, ebből a soknyelvű zenéből egyfajta dadaista kollázst készítettek. Weininger muzsikusokat hívott maga köré, a fellépésen bohóckodtak, a mai fogalmainkkal azt mondanánk, hogy afféle világzenét játszottak.
A Bauhaus vonzotta ezeket a színes embereket, vagy a közeg tette őket a sokoldalúvá?
A Bauhaus szellemisége lehetővé tette, hogy kibontakozzon az, ami már eleve megvolt bennük. A Bauhaus nem csupán képzőművészeti iskola volt: az emberi környezet komplex átalakításáról szólt. Korai korszakában a szabadkőművesség, ezoterika, misztika, expresszionizmus elemei is jelen voltak benne, később a sorozatgyártás, a tömegtermelés, a funkcionalizmus irányába fejlődött tovább az iskola.
Ez a közeg inspirálta és bátorította őket, hogy próbálják ki magukat más területeken is?
Igen. Az alaptanfolyamot Johannes Itten, a nagy misztikus a vezette, majd az ő helyét vette át 1923-ban Moholy-Nagy László. A tanfolyam az alapok átadásán túl arra nevelte a növendékeket, hogy az akadémikus stúdiumokon túllépve próbáljanak ki mindent anyagot és alakítási módot. Az összművészeti sokoldalúság jellemző a Bauhausra, s a tehetséges növendékek ezt magukévá is tették.
Weininger Andor kacskaringós és hosszú életutat járt be, többi iskolatársához hasonlóan.
Élete állomásai: Karancs, Budapest, Pécs, Weimar, Dessau, ahol a második nagy Bauhaus időszak kezdődik. Walter Gropius lemondásáig, 1928-ig maradnak itt a meghatározó magyarok (Breuer, Moholy-Nagy), és vele együtt távoznak. Weininger Berlinben folytatja, feleségével együtt bútortervezésből él. Ez életművének máig feltáratlan része.
A náci Németországból elmenekülve Hollandiában találnak menedéket, majd Anglia következik, később Kanada. Végül New Yorkban telepednek le. Meglehetősen jó körülmények között éltek, ugyanakkor visszafogottan. A szerény és néha gátlásos Weininger sohasem sztárolta magát, egyetlen önálló kiállítása volt életében. Halála után annál több.
Milyen szerepe volt Weininger Andornak a Bauhausban?
Nem lett mesterré, de néhány ponton jól megragadható a hatása. A korábban említett Mechanikus balett - absztrakt revü terveit 1927-ben bemutatták Magdeburgban, a német színházi kiállításon. Ez akkor nagyon beleillett a Bauhaus színházi kísérleteibe. Egyes feltételezések szerint ezek a színpadképek a Bauhaus egyik legnagyobb mesterét, Kandinszkijt is inspirálták, akinek a műhelyében egyébként Weininger falfestészetet is tanult.
A másik különleges terve a gömbszínház, amelynek rajza 1927-ben jelent meg a Bauhaus folyóiratában. Utópisztikus ideáltervnek számít, vagyis a keletkezés idején természetesen nem volt megvalósítható. Készült erről egy makett, ami a pécsi kiállításon megtekinthető.
Élete végig kötődött Magyarországhoz, fontos volt számára a származása.
Sohasem vetődött föl benne, hogy sváb-délszláv családja ellenére ne lenne magyar. Bármilyen nyelven kommunikált. Martyn Ferenccel élete végéig magyarul levelezett.
Körner András építész gyűjteményéből állítanak ki Weininger-tárgyakat. Hogyan kerültek ezek hozzá?
New Yorkban barátkoztak össze Körner Andrással, aki kiváló könyvet írt Weininger Andor színpadai címmel. Ehhez tartozik egy CD- melléklet is, amelyen az idős Weininger zongorázik és énekel. A kiállításra Körner András állította össze azt az anyagot, amelyet az együtt töltött idő során kapott a művésztől, illetve a halála után az özvegyétől.
Nyitókép: Weininger Andor a zongoránál, 1922. Fotó: Körner András archívuma
