Fitness, Gladness, Madness - SZIGET 1. NAP

Amikor pedig kibújnak reggel a sátorból, rábeszélik magukat az egész nagy közös európai kultúrára tekintettel, hogy mielőtt lőnének a reggeli vadászaton egy kávét ? idén már nemcsak granulátumból előállított műanyagkávét lehet kapni, hanem vannak helyek, ahol frissen őrölt, kifogástalan arabikából készítik az éltető feketét ?, menjenek el tisztálkodni az e célból felállított konténerek valamelyikébe. Nem dicsérni jöttem a WC-zárt, de ezek az alkalmi helyiségek minimális, ésszel felfogható és ugyanígy meg is oldható fennakadásokkal működnek, őrült nagy tömeget számottevő környezeti ártalom nélkül kiszolgálva.

 

Az ébredés, netán némi étkezés után ? aki rendelkezik elegendő ellenértékkel, gazdag kínálatból válogathat kedvére valót ? számos civil program várja a szigetlakókat. Az első rendes napon még több helyen a kezdő lépéseket tették a fenntartható fejlődés irányába, de nem egy helyszín működött fennakadásmentesen, tán a korábbi évek rutinjából.

 

Újdonság volt, hogy a fesztivál néhány főbb közlekedési útvonalán a már lazított öltözékű vendégek közé penderedett zenészek kíséretével egy gyönyörű népviseletbe öltözött együttes, és amint táncra perdültek, mint a káposzta levelei, köréjük gyűlt a tömeg.

 

Egyébként is már több helyen volt látványos kültéri, adott szigeti intézménybe csalogató produkció, így a Roma sátor előtt is. Két oszlopra kifeszített kötélről színes függönyök lógtak le ? ez szolgált színül, és két nagyobb pléd volt a porond. Egy indiai kiscirkusz lépett fel, mókás kis történetbe csomagolták a mutatványukat: néhány táncmozdulatnak, a kifeszített kötélen való ügyesen egyensúlyozó mászásnak, tartott rúdon légtornászó akrobatáknak tapsolt a pillanatok alatt összeverődött közönség.

 

Irie Maffia

A koncerthelyszíneken már délután elkezdődött a program, így az MR2 színpadon is: hatkor már harmadik fellépőként csíphette el az odaérkező a Balkán Fanatikot, akik e-balkánzenét játszottak, a közönséget felpörgetve az őket követő Irie Maffiára. Ezen az estén sem okozott csalódást a sokféle irányzatból merítő, egyre markánsabb zenekar. Aligha túlzás a Madness jellegében és összhatásában persze teljesen más karakterű zenéjéhez hasonlítani őket. Lehet, hogy ez csak azért jut az ember eszébe, mert a nap fénypontjaként, amiért annyian igyekeztek ideérni, az angol csapatot láthattuk a Nagyszínpadon.

 

Ha Jávor Pál élne, száznyolc éves lenne, egy ilyen bandában ugrálna, és azt énekelné, hogy nincs öreg férfi, hidd el cimborám, legfeljebb túl fiatal leány. De szegény Jávor Pál már nem él. Annál inkább élnek  ? lenyűgözve, sőt irigykedve mondom ? ezek az ahhoz képest, hogy teljesen öreg emberek, elképesztően felfokozottak. Hetven évvel ezelőtti divat szerint öltöznek a színpadon ? ami már önmagában is egy ügyes fogás: annyira azért nem idősek, hanem ha már bevállalták, hogy fellépnek ötvenen túl is, akkor rátesznek még egy lapáttal.

 

A koncertjükön rengeteg színházi gesztus van, amit azért nem mondanék show-nak, mert a színház inkább az emberből dolgozik, a show pedig rendszerszerű működésből ? ilyen volt az, hogy Lee Thompson az egyik szám előtt letette a szaxofonját és fogta magát, felmászott az egyik tartóoszlopra, legalább húsz méter magasan átkapaszkodott a túloldalára, ott jött le. Nem azt állítom, hogy ez tökéletesen spontán volt ? hiába is tűnt úgy ?, mert nem volt túlzottan kigondolt, tudatosan beépített elem. Izgalmas, hogy a zenéjük tőlük pörög, a feszültséget még azzal is keltik, hogy a tökéletes eleganciájukhoz ?nem illő? módon rendkívül intenzívek: ugrálnak, kimennek a színpad szélére, odaszólogatnak a nézőtéren álló nőknek, hanyatt vágódnak, egymással huzakodnak, de ahogy nem veszik le a napszemüveget, az is egy színházi gesztus, nem más. Persze, híresek, de videóról inkább ügyesen jókedvű diszkó-punkszerű popzenének tűnnek, szerdán este azonban kiderült ? amiért annyian járnak koncertre ? a színpadról áradt az erő, az igazi lendület, az ember, ha akarta, ha nem, velük együtt rázta magát.