Fiúk, férfiak és Monteverdi - NEW COLLEGE CHOIR OXFORD

Ez utóbbi idén jubilál, hiszen tizedszer rendezik meg. Ez idő alatt "Fóruma lett a világ vezető liturgikus együttesei hazai bemutatkozásának, az újjáéledő magyar egyházzenei mozgalomnak, Kelet és Nyugat keresztény egyházzenei találkozásának, s nem utolsósorban a liturgikus zenét oktató hazai és külföldi szakemberek eszmecseréinek", mondja róla Bubnó Tamás, a fesztivál szellemi atyja és szervezője.

 

Megújulni is képes, hisz korábban főként vokális kompozíciókra épült, most azonban új szempontok alapján mutatják be a Mária-kultuszhoz kapcsolódó zenei alkotásokat. Így kerül sor Liszt-, folklór- és kortárs estre is, de kiállítás, filmvetítés és táncház is kapcsolódik a programokhoz. A fesztivál kétségtelenül egyik legkiemelkedőbb eseménye és szereplője az október 7-i Monteverdi-est és a New College Choir Oxford és zenekara, a Charivari Sinfonie, Edward Higginbottom vezényletével.

Monteverdi legnagyobb liturgikus műve, a Vespro della beata Vergine (A Boldogságos Szűz vecsernyéje) az első nagy egyházi oratórium e műfaj történetében, amelyből minden későbbi zeneszerző-nemzedék meríthet. A mű egy teljes zsolozsma zenei anyaga, a Mária-ünnepek "vecsernyéjének" zenei anyagaként használható. Ez a vecsernye (vesperas) a szerzetesek napi kötelező szolgálatának (officiumának) utolsó előtti imaórája, amely Mária-ünnepen a szokottnál gazdagabb, ünnepélyesebb. Monteverdi a liturgia szerint előírt tételek közül megkomponálta a nyitó "Deus in adjutorium"-ot, az öt zsoltárt, az Ave maris stella himnuszt és a Magnificatot. A kórusra és nagy hangszeres együttesre írt zsoltárok előtt és után azonban hiányoznak az őket hagyományosan keretező antifonák. Helyettük Monteverdi négy egyházi koncertet alkotott (ezek az öt zsoltárral váltakozva szólalnak meg). A koncertek szólamszáma egyre növekszik - ez a "fokozás" is hozzájárul a ciklus ívének kialakításához.

A New College Choir Oxford nem a legnevesebb az angol kóruskultúrában, amivel igazán sokat nem mondtam, hiszen Angliában úgy terem a jó kórus, mint esőben a gomba. Fiúkórusból, mint ez is, van számos pazar, és aki valaha hallott csengő hangú kisfiúkat énekelni, az tudja, hogy ez az egyik legvarázslatosabb hangélmény a világon. Rejtély, hogy mitől szól a mutálás előtti fiúk hangja még éteribben, fényesebben, angyalibban, mint a kislányoké, de tény, hogy így van, és ez a tulajdonságuk remekül emeli ki az egyházi zenék emelkedettségét. Ez - sajnos - nem fiú, hanem fiú és férfi kórus. A kisfiúknak a műben kevés lehetőségük van önállóan megszólalni, éppen a mű végén, amikorra meglehetősen elfáradtak már. A hatalmas siker ellenére maradt bennem hiányérzet.

 

A karmester nem is az, hanem karnagy, olyannyira, hogy a zenekart egyáltalán nem vezényli, ezt vele szemben az orgonánál teszi egy lelkes fiatalember. A lelkesség a karnagy úrra nem ragad át, nem egy átütően szuggesztív személyiség. A kórus fiú és férfi hangjai nem simultak tökéletesen össze, a hangzás nem volt elég homogén, a belépések nem mindig precízek, és az egész előadásmódból hiányzott az a magas fokú átfűtöttség és tökély, ami az angol kóruséneklés sajátja egyébként. A szólisták közül az első tenor és a második szoprán kimondottan nem tetszett, míg az első szoprán és a második tenor kimondottan igen. (Susan Gilmour Bailey, Grace Davidson, Mark Dobell, Thomas Hobbs).

A mű viszont mindent vitt, és mindent egybevéve a koncert az egyházzenei fesztivál méltó programja volt.