Érdemes végigülni a Szegedi Kortárs Balett Testek filozófiája című, közel két órás játékidejű előadását, mert - bár a felvonások külön-külön is megállnák helyüket - a két rész együtt nyer igazán értelmet. Juronics Tamás kis változtatással kétszer táncoltatja el a formailag arányos és szépen építkező koreográfiáját, mégis mintha a második rész feleannyi idő lenne, mint az első. Ezzel fel is állítja első axiómáját: a befogadó szempontjából a mozgalmasság és az irányított figyelem a darab élvezeti fokát emeli. Amíg az első felvonásban szürkéskék felsőrészben, sötét nadrágban dolgoznak a táncosok, addig a második részt a színek kavalkádja uralja. A szereplőkre lila, zöld, sárga, vörös, stb. színű, felirattal ellátott póló kerül. Az első rész absztrakt és ezerféleképpen interpretálható szólói, duói, pas de trois-i, csoporttáncai egycsapásra kapnak értelmet azáltal, hogy nevesítik őket, mint például: test-szellem-lélek, ember-Isten, kíváncsiság, férfi-nő, szépség, szív-ész-szex, politika-erény. A fogalmak általában először a játéktér hátsó falán, a kivetítőn, majd néhány másodperccel később a táncosok mellkasán jelennek meg. A 'kíváncsiság', a 'szív-ész-szex' és a 'politika-erény' gegjeivel arat sikert, amíg az 'Isten-ember' kettőse vagy a 'halál' melankolikusságával ellensúlyozza a szellemes jeleneteket. Haller János az Isten és Tarnavölgyi Zoltán a halál szerepében remekel.
A 'tiszta tánc' és a 'táncszínház' kifejezés bevett fogalom a kortárs tánc szakirodalmában. Ez előbbi fókuszában a mozdulatok esztétikuma áll, a másik teátrális attribútumokkal bír. Az alkotók jó része elkötelezi magát egyik vagy másik irányzat mellett, de arra is nehéz - talán lehetetlen - példát találni, amikor a két műfaj egyetlen előadáson, esten belül keveredne. Juronics Tamás tudatosan vállalja föl mindezt. Minden kortárs pózt félretéve szembenéz a kísérletek során felvetődő műfaji kérdéssel is, és vizsgálódásának középpontjába állítja. Talán az eredeti szándéka nem is ez, hanem - ahogy a cím is jelzi - egyfajta filozófiai megközelítés mentén próbálgatni a testek érzéki és értelmi kifejező lehetőségét, határait, de a sikeres 'koreográfiai kísérlet' nem várt eredménye lesz a műfaji kérdés is.
Juronics Tamás munkáira évek óta jellemző a táncszínházi irányzat vállalása. Hosszú idő után most először szakított hagyományaival, látványos jelmezek és díszletek helyett csupasz színházi térbe helyezte koreográfiáját, táncosait egyszerű, de annál ötletesebb jelmezbe öltöztette. Juronics rátalált új hangjára és főnixmadárként támadt fel poraiból. Elhagyta a felesleges sallangokat, az erőltetett történetmesélést; letisztult színpadképpel, igényesen, sok eredeti ötlettel kreált mozgásnyelvvel, erős mozdulatanyaggal és új stílussal lepte meg a már róla lemondókat.
