Fogorvosok kutatják a gízai piramis titkát

Az 59 éves hongkongi fogorvos, Ng Cse-Csuen által vezetett csapat ? amelynek munkáját a forradalom során megbukott egykori régiségügyi miniszter, Záhi Havvász segíti szakértelmével ? a két szűk aknát elzáró ajtó körüli rejtélyeket kutatja a gízai nagy piramis gyomrában, Kheopsz (Hufu) fáraó síremlékében ? nem éppen hétköznapi eszközökkel.
 
? A kínaiaknak nagy tapasztalatuk van az evőpálcákkal való étkezésben. A fogorvosoknak pedig a fogókkal való munkában ? magyarázta Ng. ? S hogy miért érdekes Egyiptom? A hieroglifák miatt. Tisztára mint egy detektívregény. Alig várom, hogy használjam a munkaeszközömet ? tette hozzá a fogorvos.
 
A kutatócsapat a fogorvosok által használt fogókat szerel az apró robotra, amely úgy járja és tapogatja körbe a piramis titkos aknáit, hogy azzal semmilyen kárt nem okoz a falakon.
 
Munkában a robot
 
A nagy piramis a legnagyobb és legidősebb a három gízai építmény közül, 146 és fél méter magas, körülbelül i.e. 2500-ban fejezték be. A két aknát egy terem köti össze, ajtói pedig azóta tartják izgalomban a kutatókat, hogy 1872-ben felfedezték őket; elsősorban azért, mivel a feltételezések szerint az ajtó mögött lehet Kheopsz fáraó sírja.
 
A Dzsedi-projekt ? amely a fáraó tanácsadójáról kapta nevét ? tavasszal küldheti az apró robotot a piramis mélyére, de előtte még meg kell szerezni az ehhez szükséges engedélyeket az egyiptomi hatóságoktól.