Fókuszban a magyar kultúra

Egyéb

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy ? a kézirat tanúsága szerint ? Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Ez a nap alkalmat ad arra, hogy nemzeti kulturális értékeinknek, hagyományainknak különös hangsúlyt adjunk.

A fővárosban - többek között - ősbemutatóval vendégszerepel a tavaly alakult salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház. Hazánk legifjabb teátruma január 22-én, a magyar kultúra napján a fővárosi Madách Stúdióban mutatja be T. Pataki László Kit szerettél, Ádám? című darabját. Simon Lajos, a teátrum vezetője a Kultúra.hu-nak elmondta: a színház a megalakulásától fogva törekszik a helyi értékek bemutatására, ehhez pedig hozzátartozik, hogy nemcsak nógrádi illetőségű alkotók művét és életét állítja színpadra, de a társulatot is igyekszik helyi művészekből összeállítani.

A Vajdaságban számos programmal ünneplik meg a magyar kultúra napját. Itt vendégszerepelnek Bornemisza Péter Magyar Elektra című művével a Soproni Petőfi Színház, az Evangélium Színház és a Forrás Színház művészei a magyar kultúra napja alkalmából. A három társulat közös produkcióját Zentán január 19-én, Szabadkán 20-án, Bácsfeketehegyen 21-én és Adán pedig 22-én, a magyar kultúra napján mutatják be. A produkcióban többek között Pelsőczy Lászlót, Szőcs Erikát, Horváth Lászlót, Molnár Anikót, Ács Tamást, Szlúka Brigittát, Papp Attilát, Müller Zsófiát és Czár Lászlót láthatja a közönség.

Az ünnepséget megelőzően tartják meg a Kárpát-medencei Kulturális Fórum 2014 elnevezésű kerekasztal-beszélgetést, amelynek témája a kárpát-medencei magyar kulturális ernyőszervezetek és intézetek közös stratégiai feladatainak a megfogalmazása. A tanácskozáson várhatóan előadást tart L. Simon László kormánybiztos, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke.

Szintén a magyar kultúra napjához kapcsolódóan 22-én és 23-án Szabadkán közös koncertet ad a Szabadkai Filharmónia és a Szabadkai Népszínház magyar társulata. A színészek Ady Endre, József Attila, Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Örkény István, Pilinszky János, Domonkos István és Sziveri János megzenésített műveit adják elő.

A magyar kultúrára távolibb országokban is emlékeznek: a brüsszeli Balassi Intézetben a Junior Prima díjas ifj. Balázs János ad zongorakoncertet január 21-én este. A programban Liszt-, Bartók- és Kodály-művek mellett Dubrovay-alkotás is szerepel. A művész előadja Liszt Ferenc Funerailles (Temetés) című alkotását, valamint a Magyar történelmi arcképcsarnok sorozatból a Petőfi Sándorról és Széchenyi Istvánról szóló kompozíciót. Ezután hangzik el Bartók Béla Este a székelyeknél című műve és Kodály Zoltán Háry János című daljátékából az Intermezzo. A szünet után Liszt 14. magyar rapszódiája, majd Első Mefisztó-keringője csendül fel. A koncertet Dubrovay László Faust, az elkárhozott című, 1999-ből származó táncjátékának parafrázisa zárja.