Földrengés mutatja Jézus keresztre feszítésének pontos dátumát

A legújabb geológiai vizsgálat a Jeruzsálemtől 20 kilométerre levő Holt-tengernél bekövetkezett földmozgásokra fókuszált ? olvasható az International Geology Review legújabb számában. Máté evangéliumában ugyanis azt lehet olvasni, hogy a keresztre feszítésre egy földrengéssel párhuzamosan került sor: "Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét. És ímé a templom kárpítja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének. És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada." (Máté 27: 50?52)
 
Jefferson Williams amerikai, illetve Markus Schwab és Achim Brauer német geológusok három réteget vizsgáltak meg Ein Gedinál. Kiderült, hogy legalább két nagyobb földrengés érintette a magot: az egyik 31-ben, a másik pedig valamikor 26 és 33 között történt. A kutatók eredményeiket összevetették a Colin Humphreysn és Graeme Waddington által a Nature című tudományos folyóiratban közölt tanulmány legfontosabb állításaival: ezek szerint a négy evangélium és Tacitus Annalesében azt írja, a keresztre feszítés akkor történt, amikor Poncius Pilátus Júdea helytartója (26?36) volt; a négy evangélium szerint erre pénteken került sor; Jézus néhány órával sabbath előtt halt meg; a szinoptikusok (Máté, Márk, Lukács) szerint pedig a Megváltó nisan 14. napja, a zsidó húsvét megkezdése előtt adta át lelkét a Teremtőnek.
 
Később aztán megnézték a zsidó naptárt és belevették a különböző asztronómiai számításokat ? így jött ki a Jézus keresztre feszítésének legvalószínűbb időpontja, 33. április 3-a. A további kutatásokban Williams, Schwab és Brauer arra keresnek majd a választ, hogy a három evangélium által is említett, Jézus halála után ? egészen másnap délután háromig ? tapasztalt sötétséget magyarázhatja-e egy a földrengés következtében kialakult homokvihar.