A Furik Rita rendező-koreográfus nevével fémjelzett „Böjttől böjtig” című tánckölteményt március 21-én este 7-től Marosvásárhelyen a Nemzeti Színház nagytermében, 22-én este 7-től Besztercén a George Coşbuc Művelődési Házban, 25-én délután 6-tól Dicsőszentmártonban, a Mihai Eminescu Művelődési Házban lehet megtekinteni.
Erdélyország az én hazám fotó: Henning János
Ivácson László rendező-koreográfus készítette az „Erdélyország az én hazám” című előadás gyermekváltozatát. A darabot Székelyudvarhelyen a Városi Művelődési Ház nagytermében március 15-én délelőtt 10 órától, illetve 16-án délelőtt 11 és déli egy órától játsszák, Szászrégenben az Eugen Nicoară Művelődési Házban 23-án délben 1 órától, Kolozsváron, az Állami Magyar Opera nagytermében pedig 24-én délben 1 órától láthatják.
A július és az augusztus is bővelkedett a friss magyar zenékben, ezért a legutóbbi gyűjtés után leltárba vesszük ezeket is. Ideális aláfestés az ősz még napfényes napjaihoz.
„Az ember kerek évfordulóknál nyilván átgondolja, csinált-e valami értelmeset, s ha igen, abból mi érvényes még. De az én szakmám nagyon előre tekintő.” Épp ezért a nemrégiben 50. születésnapját ünneplő karmester-zeneszerzővel a közelmúlt eseményei helyett leginkább a közeljövőt érintettük.
„A zene a káoszból rendet teremt; a ritmus a széttartót egységbe fogja; a melódia a megszakítottat folytonossá varázsolja; a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti.” Yehudi Menuhin kezdeményezésére 1975-ben az UNESCO október 1-jét A zene világnapjává nyilvánította.
Meghirdette 2023/2024-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseit, a hamarosan megjelenő lemezüket, valamint új, Klassz(ik) Liget című sorozatukat.
Adatvédelmi áttekintés
Ez az oldal sütiket használ a lehető legjobb felhasználói élmény elérésének érdekében.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenképpen engedélyeznie kell, hogy el tudjuk menteni az Ön süti beállítási preferenciáit.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Statisztikai sütik
A statisztikai sütik lehetővé teszik a honlap üzemeltetője számára, hogy a felhasználói szokásokat anonimizált adatokként elemezzék, ezzel hozzájárulva a magasabb szintű felhasználói élményt támogató fejlesztésekhez.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.