(MTI) - A fesztivál ezúttal a magyar és a balkáni népzene, a cigányzene és a klezmer motívumait ötvöző délvidéki világzenei hangulatot idézi - olvasható a szervezők közleményében.
 

A szerbiai születésű Lajkó Félix 1994-ben adta ki első lemezét, 1997-ben pedig megjelent kartonborítós CD-je, amelyen első zenekarának tagjai, a szabadkai Kurinat testvérek (Kurina Ferenc - nagybőgő és Kurina Mihály - cimbalom) játszottak. A zenekar újra aktív, a régi repertoár mellett új számokkal és új citerás műsorral. A hegedűn és citerán is játszó Lajkó Félix különféle formációkban járja a világot, 2006 óta Brasnyó Antal brácsás kíséri. A vajdasági hegedűvirtuóznak A bokorból címmel jelent meg 2009-ben tizedik lemeze, amelynek egyik különlegessége, hogy a felvételek a palicsi erdőben készültek.
 
A szerb Boban i Marko Markovic Orkestar, a lassan 30 éves múltra visszatekintő rézfúvós zenekar energikus, virtuóz előadásmódjával egész Európát meghódította. A formáció Szerbiában elsősorban a gucai trombitás fesztiválon szerzett díjaknak köszönhetően lett népszerű; a sikereket csak tetézte, hogy Boban Markovic részt vett az Underground és az Arizonai álmodozók című Kusturica-filmekben. Készített lemezt Lajkó Félixszel (Srce Cigansko), 2006 óta fia, Marko vezeti a zenekart, apjával egyetértésben. Marko Markovic szerzőként és szólistaként is megjelenik a zenekar utolsó két albumán.
 
A Világzenei Napokat megelőzően, kedden este a Péterfy Bori and Love Band, a fesztivált követően, pénteken pedig a Ganxsta Zolee és a Kartel játszik a Budapest Parkban. Július 18-án a felvidéki Ghymes zenekar legnépszerűbb számait adja elő a Parkban, július 19-én, csütörtökön a Compact Disco, július 20-án pénteken pedig a japán ütős együttes, a Gocoo ad műsort.