Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága kezdeményezésére útjára indított Térzene program célja, hogy minden ötezer fő feletti településen hetente egyszer megszólaljon a klasszikus zene.

Cimbaliband

A programban klasszikus zenekarok, vonósnégyesek és jazz-zenekarok is közreműködnek a Filharmónia Magyarország szervezésében. Az eredeti tervek szerint parkokban, zenepavilonokban szólalt volna meg a muzsika, hogy népszerűsítse a klasszikus zenét.   A járvány miatt azonban a koncerteket nem lehetett megtartani, ezért a pandémiás időszakban országszerte úgynevezett minikoncertekkel lépnek fel a programban résztvevő zenekarok, így az ablakokból, erkélyekről, lakásokból, balkonokról, a házak kertjeiből is élvezheti a közönség a zenét – tette hozzá az államtitkár.  

Fekete Péter

Fekete Péter felidézte, hogy a járvány alatt Rákász Gergely a győri lakótelepen adott sikeres orgonakoncertet, a Talamba együttes a rákosmenti lakótelep házai között koncertezett, míg csütörtök este a dunakeszi lakótelepen a Cimbaliband zenekar lépett fel.

A következő időszakban több mint 120 minikoncertet hallgathat országszerte a közönség. Pénteken több mint 10 helyszínen  – például Sátoraljaújhelyen, Mátészalkán, Szarvason, Békéscsabán, Kecskeméten, Dombóváron és Kaposváron – lesznek minikoncertek. Szombaton pedig Bátaszéken, Szekszárdon, Mezőkövesden, Karcagon és Mezőtúron is felcsendül a muzsika a köztereken.

Fotók: Kultúra.hu / Csákvári Zsigmond