Folytatódik az edelényi kastély felújítása

Kultpol

(MTI) - Ebben az évben is folytatódik az ország hetedik legnagyobb kastélyának számító edelényi L'Huillier-Coburg kastély felújítása, a munkákra 130 millió forintot költ a Műemlékek Állami Gondoksága (MÁG) - közölte a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke miskolci sajtótájékoztatóján csütörtökön.

A barokk építészet kiemelkedő emlékének számító, tizennyolcadik század elején épült edelényi kastély vagyonkezelését öt évvel ezelőtt vette át a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól (KVI) a MÁG - mondta Varga Kálmán.

Bár az épület állagmegóvására a KVI sokat költött, ennek ellenére gazdátlannak, elhanyagoltnak tűnt.

A MÁG legfontosabb feladatának tekintette, hogy a régió legjelentősebb műemléke nyíljék meg a látogatók előtt, ezért megkezdte felújítását. Erre a célra az utóbbi években összesen mintegy 100 millió forintot költöttek.

Ez évben a helyreállításra 130 milliót fordíthat a MÁG. Az összegből megújul a teljes tetőzet, befejezik a kastély freskóinak feltárását, rendezik a terepet, és folytatódik a gyalogos híd megerősítése - mondta Varga Kálmán.

A teljes felújítás azonban milliárdokba kerülne - tette hozzá.

Elkészült a L'Huillier-Coburg kastély hasznosítási programterve. A MÁG az épületet részben múzeumi, kiállítási, részben közfunkcióra tervezi hasznosítani.

A kastély idővel megtelik tudományos, művészeti és városi élettel - adott ebbéli reményének hangot Varga Kálmán.