„Fontos, hogy mit tudsz, de fontosabb, hogy önmagad add" − interjú Temesi Bercivel

Sikereidről mindig szerényen szólsz. Ezért kissé talán provokatív a kérdés: számos rangos díjjal a hátad mögött – 2003-ban az év basszusgitárosa, majd a Magyar Jazz Szövetség különdíjasa, Artisjus-díjas előadóművész, Smoothjazz dalverseny díjazottja – titkon számítottál már a Fonogramra is?

Rendkívüli megtiszteltetés számomra, hogy ilyen kiemelkedő elismerésben részesülhettem, így csatlakozva olyan legendák csapatához – akik szintén az idei év Fonogram győztesei lettek különböző kategóriában –, mint például az AC/DC, Charlie vagy éppen a Bagossy Brothers Company. A magam részéről azonban soha nem úgy kezdek el egy új dalt vagy albumot, hogy azzal díjat nyerjek. Engem inkább az alkotási vágy vezérel, hogy olyat hozzak létre, ami a közönség számára is értéket képvisel. Ugyanakkor ez a díj nem csak rólam szól. Egy fantasztikus csapat közös munkája áll mögötte, közel száz művész – köztük zeneszerző- és hangszerelőtársam, Bubenyák Zoltán és dalszövegíró barátom, Lombos Márton – dolgozott azon legjobb tudását, szívét-lelkét beleadva, hogy megszülethessen a Symphosium 40 című lemez.

Ez a negyedik albumod, amely zenei világát tekintve mintha a korábbi lemezek esszenciája lenne. Tudatos volt, hogy betöltve negyvenedik életévedet ilyen jellegű művet alkoss?

Minden albumommal igyekeztem új útra lépni, új területen lábnyomot hagyni. Az első lemezem főként instrumentális, a másodikban a zeneszövegen, a harmadikban pedig az éneken van a hangsúly. A Symphosium 40 mindennek az ötvözete, dupla lemez, egy instrumentális, illetve egy énekes-szöveges pillérre épül. Ebben az albumban törekedtem minél többet visszatükrözni abból a zenei világból, amelyet a pályám kezdete óta a legközelebb érzek magamhoz.

Ismerve alkotói lendületedet, kreativitásodat, bizonyára már készül is egy újabb lemez.

Olyannyira, hogy jelenleg már a hangszerelési munkálatok folynak, a tervek szerint késő ősszel fog megjelenni Time is not a magazine címmel. Tematikáját tekintve ismét visszakanyarodtam az instrumentális fókuszhoz, azonban ezúttal kifejezetten a ritmusszekció kapott főszerepet. A pályafutásom során megtapasztaltam, hogy ha a basszus és a dob nem dolgozik együtt, akkor az a dal vagy előadás halott. Éppen ezért ezzel az albummal, illetve az albumon elhangzó közös zenéléssel azon dobos kollégák előtt szeretnék tisztelegni, akik nélkül nem jutottam volna el a zenei pályán odáig, ahol most tartok.

Ez a pálya pedig már igen korán kirajzolódott előtted, hiszen már kisgyermekként a néptánccal is igyekeztél átadni magadból valamit a közönségnek. 

Tulajdonképpen a táncparketten nőttem fel édesapámnak köszönhetően, aki a herendi néptánccsoport vezetőjeként segítette a fejlődésemet. Meghatározó időszak volt ez az életemben, fegyelemre, pontosságra, koncentrációra nevelt, ugyanakkor megtanított csapatban gondolkozni. Épp úgy, mint később a futball. Imádtam focizni, az NB III-as csapatban is játszottam. Éveken át az a cél lebegett a szemem előtt, hogy sikeres focista legyek. Aztán mindezt derékba törte egy autóbaleset, 17 évesen szembe kellett néznem azzal, hogy nem folytathatom sem a focit, sem a néptáncot. Új célt, új lehetőségeket kellett keresnem. Ekkor döntöttem a zene mellett, amely ugyan ekkor már régen az életem része volt, ezúttal azonban a rangsor élére lépett.

Nem merült fel benned, hogy művészi vénádat a családi hagyományok őrzőjeként, a herendi porcelánfestéshez kapcsolódóan kamatoztatod?

Mindig büszke voltam a családi alkotásokra, édesanyám a Herendi Porcelánmanufaktúra porcelánfestőjeként remekműveket hozott létre, bátyám pedig jelenleg a gipszkészítő művészeti részlegen dolgozik. Sajnos ehhez a területhez egyáltalán nincs tehetségem, maximum csak egyenes vonalat tudok húzni. Ennek köszönhetem azonban, hogy műszaki irányban tanulhattam tovább a főiskolán, a műszaki rajzok ugyanis kifejezetten jól mentek.

A zene mint hivatás azonban ekkorra már rég kiválasztott téged. Többször nyilatkoztad, hogy gyerekfejjel, a focimeccsek szünetében vagy éppen a kispadon ülve is zenét hallgattál.

Ez pontosan így történt. Nyitott és befogadó voltam szinte minden irányzatra, mindenféle zenét hallgattam. Így mire 17 évesen megvettem az első hangszeremet, már konkrét elképzelésem volt arról, hogy milyen irányban szeretnék haladni. Tudatosan készültem a pályára. Családomtól minden szükséges alapot – támogatást, értékrendet, hivatástudatot és még hosszan sorolhatnám – megkaptam. Mindennek köszönhető, hogy két év autodidakta tanulás után Budapestre csöppenve többek között olyan kiváló zenekarokban játszhattam – tagként vagy alapítóként –, mint a Stonehenge, a Black-Out, a Kowalsky meg a Vega vagy éppen a Belmondo, a Garami Funky Staff.

Nagy vízválasztó lehetett Herend után Budapest, hiszen így felkerülhettél az országos zenei palettára. Ezért döntöttél úgy 2001-ben, hogy online gitáriskolát indítasz, ezáltal elérhetővé téve a tanulás lehetőségét a kisebb településen élők számára is?

Igen, ez volt a fő indikátor. Nagyon sok tehetséges fiatal él Magyarország vidéki városaiban, falvaiban vagy még kisebb településein, ahol nincs lehetőség lokális szinten, intézményes keretek között zenei tanulmányokat folytatni, a budapesti tanulást pedig logisztikai, pénzügyi akadályok is korlátozhatják. Az online iskolával egy tematikus, a gitároktatás valamennyi kulcsterületére kiterjedő rendszert törekedtem kialakítani. 2001 óta több mint 200 tanítványom fejlődését segíthettem.

Számos televízióműsor, többek között tehetségkutató produkciók – Csillag születik, X Faktor, A DAL, Hungary’s Got Talent – zenei rendezője voltál már eddigi pályafutásod során. Véleményed szerint mivel tudja magát egy fiatal tehetség a zsűri, illetve a közönség szívébe lopni?

Nagyon sok kiváló képességű muzsikus, énekes van Magyarországon, akik elképesztően jól teljesítenek a színpadon. A tehetség azonban csak egy dolog, ami igazán fontos, az az egyéniség. Szoktam mondani: fontos, hogy mit tudsz, de fontosabb, hogy önmagad add! A színpadon tudnod kell magadból adni a közönségnek, önazonos üzenetet közvetíteni, megmutatni egy darabot a lelkedből. Ez az előadóművészet lényege, másképp nem megy.

A pandémia hosszú hónapjai után kezdenek újranyílni a kapuk. Hogy élted meg művészként, emberként az elmúlt időszakot, illetve milyen feladatok, célok várnak rád idén?

Hiszem, hogy mindennek megvan a maga ideje, ezt kell tudni felismerni, elfogadni és ehhez igazodni. 2020 tavasza óta koncertezni ugyan nem tudtunk, de a munka ettől még folyt a háttérben. Készültem az ötödik lemezemmel, mentek tovább a televíziós munkák is. Több idő jutott a családomra, a közös tervek szövögetésére, és ahogy bezárultak, úgy nyíltak is kapuk. Igyekeztem új területeken is kipróbálni magam, így elkezdtem online képzés formájában ingatlanközvetítést és -becslést tanulni, és megszerezni az ehhez szükséges képesítést. Feleségemmel együtt sokat sportoltunk, a magam részéről pedig még a gasztronómia világába is mélyebben belekóstoltam. Régóta nagyon kikapcsol és feltölt a főzés, az alapanyagokkal, fűszerekkel való kreatív alkotás. A következő időszakkal kapcsolatban körülbelül két évre előre látom a felkéréseket, a feladatokat, ez pedig azt jelenti, hogy folyamatosan tudok munkát adni a kollégáimnak is, ami a legfontosabb számomra. Nehéz időszak vége felé tartunk, és úgy hiszem, hogy egy másképpen nehéz időszak áll előttünk. Fontos, hogy ezekben a helyzetekben is megtaláljuk a fogódzkodót és az egyensúlyt. A magam számára azt tűztem célul, hogy a tegnaphoz képest egy picit minden nap fejlődjek, jobb legyek. Egy biztos, bármerre is vigyen az utam, a hangszeremet, éppúgy, mint a szívemet, a mosolyomat, mindenhova magammal viszem.

Az interjút az Előadóművészi Jogvédő Iroda készítette.

Kiemelt fotó: Kovács Tibor