Fordulópontok a Nemzeti Galériában

A Magyar Nemzeti Galériában megnyílt Fordulópontok című kiállításon tizenhat ország huszonhat alkotója elemzi az elmúlt évszázad történelmét. A fordulópontok a száz éve megkezdődött első és a hetvenöt éve kirobbant második világháborút, a berlini fal leomlásának 25. évfordulóját, illetve az Európai Unió keleti bővülésének 10. esztendejét jelentik. A művek a visszaemlékezés és a feldolgozás témájával is foglalkoznak.

?Szellemi és lelki utazásra hívnak minket a kiállító művészek a mögöttünk lévő évszázad sorsfordító eseményei között. A tárlat lenyomata mai korunknak, illetve annak, hogy a jelentős történelmi fordulópontokat miként sikerült átlényegíteni a művészet eszközével modern felfogásban a ma embere számára, a tegnapi nemzedék élményei alapján? ? mondta megnyitó beszédében Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára.

A Magyarországon működő külföldi kulturális intézetekkel együtt létrehozott jelenkori képzőművészeti projekten a Goethe Intézet jóvoltából két német művész, Alexander Roob és Clemens von Wedemeyer alkotásait is megtekintheti a közönség.

Az 1956-ban született, Düsseldorfban élő Roob közel 30 éve foglalkozik a rajz és a grafika történeti és jelenkori kérdéseivel. A kiállításra készült Emlékezz Horthyra! című installációi a terror történeti megjelenítését állítják szembe a karikatúra felszabadító és leleplező karakterével. A kordokumentumokkal kiegészített grafikai sorozatok - Bíró Mihály 1920-as Horthy-sorozata és Bencze László Gondolj Koreára című sorozata - a kiszolgáltatottság, az ellenállás és az elnyomás politikai és történelmi aspektusait vizsgálják.

Clemens von Wedermeyer pályájának középpontjában a filmkészítés áll. Jellegzetes mozgóképes képeivel, munkái egyedi ritmusával és folyamatos ismétléseivel képzőművészeti térben is működő, újszerű műfajt hozott létre. Történelmi és politikai témájú műveit egyszerű jelenetekkel modellezi. A kiállításon látható Occupation című installációja forgatási beállításnak tűnik: ám egyszer csak megfordul a jelenet, és a statisztákból lázadók lesznek. Miként ez nem egyszer előfordult a 20. század története folyamán is.

?A kiállítás azért különleges, mert minden művésznek megvan a sajátos egyéni nézete ezekről az eseményekről. A tárlat arra is figyelmeztet, hogy a dolgok máshogyan is történhettek volna, egyének, politikusok döntésein múlt minden? ? jegyezte meg Jutta Gehrig, az EUNIC soros elnöke, a budapesti Goethe Intézet vezetője.

A 2015. február 15-ig látogatható tárlat az EUNIC és a Szépművészeti Múzeum ? Magyar Nemzeti Galéria közös együttműködésében jött létre.