Köbli Norbert forgatókönyvíró A vizsga négy főszereplőjére, Kulka Jánosra, Nagy Zsoltra, Hámori Gabriellára és Scherer Péterre írta a folytatást, rájuk szabta a szerepeket.

„Ha Kulka nemet mondott volna, nem csináljuk meg A játszmát, meg sem írom a forgatókönyvet. De már az ötletre igent mondott, és nagy örömmel vetette bele magát az új közös kalandba. Kulka sztrókját beleírtam A játszma forgatókönyvébe: az általa játszott karakter, Markó Pál is sztrókot kap a film elején” – emelte ki Köbli Norbert forgatókönyvíró.  

Az új film története a hidegháborús hatvanas években játszódik, ahol is a kádári titkosszolgálat új, minden eddiginél fordulatosabb és veszélyesebb állambiztonsági játszmába kezd. Ennek a játszmának kellős közepén találja magát a Kulka által alakított nyugállományú alezredes.

Kulka a forgatásokon kicsit fáradékonyabb, figyelni kel a fizikai határaira, de a minap Fehérvárcsurgón hajnali kettőkor, a vak sötétben, minden erejét megfeszítve szaladt az erdőben, Pilismaróton pedig az éjszaka közepén többször is beleugrott a víztározó hideg vizébe – ő kérte, hogy ne legyen dublőre, saját maga akarta végigcsinálni.

„Amikor egy színész olyan szerepet játszik, amit magánemberként a saját bőrén már megtapasztalt, az olyan mély tudással, bölcsességgel, egyfajta derűvel tölti fel a filmbeli jelenlétét, ami máshonnan nem eredeztethető. Ez egy kegyelmi állapot, ami óriási pluszt ad az alakításához – én ezt a csodát látom, érzem Kulka játékában” – összegezte Fazakas Péter.

A szigorú COVID-előírások betartása mellett zajló forgatás november elején fejeződik be. A játszma a tervek szerint A vizsga bemutatásának tizedik évfordulóján, 2021-ben kerül a magyar mozikba.

A játszma a Film Positive gyártásában készül, producere Lajos Tamás (Örök tél, A berni követ, Apró mesék), rendezője Fazakas Péter (Árulók, Szabadság – Különjárat), a forgatókönyvet Köbli Norbert (Örök tél, Trezor, A berni követ, A vizsga) írta, operatőre Nagy András (Örök tél, Félvilág), vágója Kovács Zoltán, látványtervezője Vinnai Petra, jelmeztervezője Kemenesi Tünde.