A gazdasági stabilizáció előfeltétele az államháztartás kiadásainak csökkentése volt. Ennek keretében nemcsak az állami tisztviselők elbocsátását kezdték meg, hanem szigorú pénzpolitikát, szabályozott hitelpolitikát, központosított bér- és árszabályozást és erős adópolitikát vezettek be. A célkitűzés az volt, hogy a bérkiáramlás az 1939. évi szint 50%-a legyen.
Az állami kiadások csökkentésének fontos pontja volt a jóvátételi szállítások ütemezése. A szállítások határidejét 6 évről 8 évre emelték. Az 1946-47 éveket úgy tehermentesítették, hogy a tervezett szállítások felét későbbi évekre halasztották. A pénzforgalom rendjének helyreállítását szolgálta az új pénz bevezetése. 1946. augusztus 1-jén bevezették a forintot. 1 forint 400 ezer kvadrillió pengővel volt egyenértékű. A forintkibocsátás mértékét 1946-ban az 1939-es szint felében, azaz egymilliárd forintban határozták meg.
A kibocsátás hónapjában a teljes éves összeg alig egynegyed részét hozták forgalomba. A pénz forrása elsősorban a jegybank lett, amely csak a legtermelékenyebb, főleg állami tulajdonú vállalatoknak adott hitelt. (A hitelek aránya: 43%-nyi állami, 29%-nyi magántulajdonú vállalat.) A kötelező valuta- és aranybeszolgáltatás nagy szerepet játszott a magánkézben lévő arany- és valutatartalékok mozgósításában. Ezt ösztönözte az óriási pénzhiány is. Az áruforgalom közel a kétszeresére emelkedett az új forint bevezetését követő két hónapon belül, megközelítve az 1938. évi szint 60%-át.
Az importvállalatok nagy többsége az általános pénzhiány és a kötött árgazdálkodás következtében deficitessé vált. A vállalatok egyre nagyobb adó- és hitelterhek felhasználására kényszerültek. Kereslet-kínálat, mint piaci szabályozó helyébe a felülről végrehajtott szabályozás lépett.
