Foroghat a Tiszta szívvel és a Soul Exodus
Till Attila a Pánik című filmmel mutatkozott be a moziközönség előtt 2008-ban. Filmrendezői debütálása elnyerte a Filmszemle közönségdíját, majd félszázezer hazai mozinéző váltott rá jegyet. Till Attila a Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakos diplomása, a hazai televíziózás közkedvelt szereplője. Csicska című rövidfilmjének a cannes-i filmfesztivál Rendezők Két Hete programjában volt a nemzetközi premierje 2011-ben, majd az Európai Filmakadémia az év legjobb rövidfilm díjára jelölte.
Till Attila második filmjének főszerepeiben Thuróczy Szabolcs, Balsai Móni, Fenyvesi Zoltán kerekesszékes maratonfutó bajnok, és az SZFE-n végzős Fekete Ádám lesz látható. A Tiszta szívvel című film alapkérdése az, hogy nagyobb bűn-e elhagyni egy fogyatékkal született gyereket vagy bérgyilkosként mocskos gengsztereket kivégezni. Az akciódús történet középpontjában lévő húsz éves fiú, a haverja és egy volt tűzoltó mindennél jobban retteg, hogy teljesen feleslegesek a társadalom számára. Mikor kiderül, hogy az alvilág számára is azok, akkor aztán igazán bevadulnak.
A Laokoon Filmgroup gyártásában készülő film forgatókönyvét Till Attila írta, a forgatóköny fejlesztését és a gyártáselőkészítést a Filmalap korábban már 14 millió forinttal támogatta. A Tiszta szívvel című film producere Stalter Judit, Rajna Gábor és Sipos Gábor, operatőre Juhász Imre, látványtervezője Ágh Márton lesz. A forgatás a tervek szerint nyár végén kezdődik, és a film leghamarabb 2015 tavaszán kerülhet a mozikba.
Soul Exodus címmel klezmer zenészekről forgat egész estés dokumentumfilmet augusztustól Bereczki Csaba (Életek éneke). A készülő film középpontjában a Brothers Nazaroff nevű hagyományos klezmer zenét játszó alkalmi formáció tagjai állnak. Az amerikai születésű zenészek mindegyike különös szálakkal kapcsolódik Magyarországhoz és Kelet-Európához, sorsuk a klezmer zene által alakult, és a zene útján találtak vissza a gyökereikhez.
A Soul Exodus című film a Film Street gyártásában készül, producere Sándor Pál, a tervezett mozibemutató időpontja 2015 ősze.
Bereczki Csaba korábban a Filmalap nemzetközi igazgatói posztját töltötte be. A Filmszakmai Döntőbizottság a Soul Exodus című filmtervet csak azzal a feltétellel támogatta, ha Bereczki Csaba munkaviszonya a Filmalapnál megszűnik, a munkaviszony július 4-én megszűnt.
A Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága eddig összesen 35 egész estés filmalkotás gyártását támogatta, 23 film forgatása már befejeződött, és 11 filmet már láthattak a magyar mozinézők és a nemzetközi filmfesztiválok közönsége.