Forró profizmus - GADES: CARMEN

Egyéb

A spanyol táncgéniusz 1970-ben lépett fel először nálunk formációjával, az Antonio Gades és Táncegyüttesével, melynek a most, Budapestet (újra) meghódító Antonio Gades Társulat egyenes ági leszármazottja és örököse. A hazai bemutatkozásakor már bőven világhírű táncos-koreográfus és társulata első és második (1971) vizitjén is a Magyar Állami Operaházban lépett fel: partnere ekkor, majd későbbi, hazai vendégjátékakor is az a Cristina Hoyos volt, aki önálló társulata élén ? ugyancsak évtizedek múltán, s ma is aktív előadóként ? az elmúlt évekbe kétszer is elvarázsolta a Budapesti Tavaszi Fesztivál közönségét.

Antonio Gades a XX. század egyik legnagyobb táncosa-táncalkotója, filmes és színi Carmenje pedig munkásságának betetőzése: a mű és alkotója bemutatásomra nem szorul. A Gades koreografálta, s Saura rendezte mozi (mellyel nagyjából egyszerre született a színpadi verzió: ennek adaptációját, Gades partnereként Saura is jegyzi), minden idők talán legismertebb, legnagyszerűbb táncfilmje, melyért ma, közel három évtizeddel bemutatása után is milliók rajonganak világszerte.

A 2004-ben elhunyt Gadest alkotói személye, virtuozitása, markáns és intenzív politikai szerepvállalása egyszerre tette világhírűvé, már életében legendássá. A huszonnyolc éve született, Párizsban bemutatott, színpadi Carmen ma is friss, eleven és hiteles bizonyítása páratlan tehetségének.
A most Magyarországon először látható alkotás, mondhatni: az andalúz lélek emblematikus lenyomata. Különös belegondolni, hogy a kiindulópontjául szolgáló operát a francia Georges Bizet komponálta, szövegkönyvét a francia Prosper Mérimée regényéből az ugyancsak francia Halévy-Meilhac szerzőpáros írta. Jelen táncművet pedig az az Antonio Gades alkotta, aki nem rendelkezett sem andalúz, sem cigány gyökerekkel: ellenben Antonio Esteve Ródenasként született az Alicantéhez közeli Elda városkában, a mai, katalán Comunitat Valenciana területén, 1936-ben.

A táncszínpadi Carmen Bizetből, Lorcából, gazdag, autentikus anyagból gyúrott, hibátlan mestermű, melyen nem fog az idő. Puritán terében ? melyet Carlos ugyancsak világhírű, festőművész bátyja, Antonio Saura jegyez ? lélegzetelállító tempóban, feszességgel, energiákkal és, nem utolsósorban: tánc-szókinccsel zajlik le a klasszikus történet. Élő és felvételről bejátszott zenei anyaga magával ragadó kevercs: a társulat élőben zenélő, pompás muzsikusai, énekesei intenzív atmoszférát teremtenek a sodró történetnek. A férfitáncosok utcai ruhában, farmerben. Don José (Ángel Gil remeklése) lefokozása: váll-lap vesztése, kardtöretése drámai pantomim csupán. A nőkön a legegyszerűbb flamenco-szoknya, s egyszínű felsőrész: valódi jelmezt mindvégig csak a játék elején, a tömegből kiváló Carmen, a nagyszerű Vanesa Vento visel, majd a Torreádort (Jairo Rodriguez) látjuk röviden, pompás, autentikus öltözékében.

Hiúzléptű asszonyok, sasmadár-tekintetű férfiak hibátlan játékában gyönyörködhetünk a spanyol társulat előadásában: táncosi virtuozitásukhoz azonban gazdag eszköztár járul: a büszke, nemes játékban ott a humor, az érzék a groteszkhez, az önreflexióhoz. Carmen örvén táncos és összművészeti előadások tömegét hozták már létre ? hirtelen beugrik valami nemzetközi rémtett pár évvel ezelőttről, a Sportcsarnokból: a szünetben százak hagyták ott a parasztvakítást ?, Gades és Saura adaptációja letisztultságával, elemi perzselésével ír fölül mindent, játszi könnyedséggel.
Izzó szenvedély, hangzás és mozdulat remek összjátéka, személyesség és lefegyverző precizitás (ilyen komponált tapsrendet és ráadás-füzért is ritkán látni) teszi e darabot végtelenül profivá. A tökéletességtől megérintetten csak újabb és újabb huszonnyolc éveket kívánhatunk a műnek, s a viszontlátást nézői önmagunknak.