A Forte Társulat bemutatja: Nigel Charnock: Revolution premier

Egyéb

Forradalmár, Vágy, Színház
 
 
A Képek Ideje ? Temps d?Images Fesztivál keretében:
Nigel Charnock (UK) ? Forte Társulat (H): Revolution
Fizikai színház
PREMIER!
 
2011. február 18-20. 20:00
 
 
Live Revolution! Love Revolution!
Nigel Charnock, a nemzetközi hírű koreográfus, aki az Arts Council szerint igazi brit nemzeti kincs, a London Metro című lap szerint pedig a fizikai színház rosszfiúja, Európa szerte ünnepelt előadóművész, most a Forte Társulattal dolgozik.
 
 
 
Nigel Charnock totális színháza, amely minden eszközt megragad, hogy kommunikáljon a közönséggel, viccesen komoly, felemelő, formabontó és megejtően emberi. Charnock 1995-ben vált ki a legendás DV8 társulatából, majd létrehozta saját társulatát, hogy különböző médiumokon átívelő projekteket hozzon létre.
 
A szöveg, a mozgás, a zene és a tánc elegyítésével a Revolution kirobbanó örömmel mutatja meg azt, mit jelent a szabadságért és a szerelemért harcolni. Intenzíven fizikai, szemet gyönyörködtetően drámai darab, amelyet a világ forradalmárai inspirálták, de amely egyben az emberi lélek és a szabadság utáni vágy ünnepe is. A magyar történelem zűrzavarosnak is nevezhető epizódjai által inspirált darabban magyar költők (Petőfi, Ady) versei, valamint magyar zenék is felcsendülnek. A rendező-koreográfus a saját kultúrájához és nemzeti identitásához fűződő viszonyát is segítségül hívja az alkotás folyamata során. A színpadon pedig az Arany Virággal, Juhász Katával, Simkó Beatrix-szel, Grecsó Zoltánnal és Újvári Milánnal kiegészült Forte Társulat.
 
Nigel Charnock ? a legendás brit DV8 fizikai színház alapító tagja és egykori táncosa ? különös szólóival vált nemzetközi szinten ismertté, ezek közül a hazai közönség számára a Budapesten 2003-ban bemutatott Human Being és a 2006-ban a Trafóban vendégeskedő Frank című one man show lehet a legelmlékezetesebb. A különleges tehetségű előadóművész fittyet hány a hagyományos színházi előadásmód diktálta határokra és táncszólókat dalbetétekkel és improvizált monológokkal vegyít.
 
 
Nigel Charnock
 
Lloyd Newsonnal a DV8 társulatban való sikeres együttműködést követően Nigel Charnock 1995-ben hozta létre saját társulatát azzal a céllal, hogy különböző médiumokon átívelő projekteket hozzon létre. Munkája során folyamatosan kutatja saját bűnhöz és szexualitáshoz való reménytelenül felforgató viszonyát és minden munkájával olyan kirobbanóan morbid humorú Szerelem-Szex-Halál narratívákat hoz létre, amelyek agresszívan nekifeszülnek a konformitásnak.
 
 
??nem ismer határokat abban, amit csinál ? kizárólag a képzelete vezeti a munkájában.? (Frankfurter Neue Press, 1999)
 
Az elmúlt évtizedben Nigel Charnock öt szólóból álló sorozatot hozott létre: Human Being, Hell Bent, Original Sin, Resurrection és Frank. Ezek a nemzetközileg elismert, egyedülálló előadások, melyekben Nigel kivételes színpadi jelenléte, táncos, énekesi, színészi és komikusi tehetsége szétfeszítik az előadás határait, zajos közönségsikert arattak és kivívták a nemzetközi sajtó elismerését.
1998-ban a Radio Bremmen megbízásából, a Pro Musica Nova fesztiválra készült a Shakespeare szonetteket feldolgozó Fever című improvizatív előadás. A Nigel Charnock, Michael Reissler jazz szaxofonos és egy vonósnégyes közös munkájának eredményeként született előadás bejárta egész Európát.
 
2003-ban Nigelt kinevezték a Helsinki Dance Company művészeti vezetőjének és 2005 novemberéig töltötte be ezt a posztot. Mind a hat produkció, amit a társulat 10 tehetséges táncosának koreografált jelentős közönség és kritikai sikert aratott.
 
?Intelligens, energikus és szórakoztató? Charnock mesterien elegyíti a zene, a dráma és a fizikai színház elemeit egy ragyogóan intelligens, vadul pezsgő tánc-koktélban.?
(Aamulehti, 2002)
 
?Mikor Charnok és a táncosok, akik biztos kézzel, ugyanakkor rugalmasan kezelik a színpadi ábrázolás eszközeit, céljaikat a tudásukkal párosítják olyan táncszínházat kapunk, amely egy csapásra meghódítja a közönséget.?
(Hufvudstadsbadet, 2002)
 
?Ami az Intelligence of the Heart című előadás lényegét adja az nem a szöveg, és nem is a tánc, hanem maga az, ahogyan ez az elegy elkészült? Charnock virtuózként bánik a színház eszközeivel? a néző azon kapja magát, hogy sírva kacag.?
(Helsingin Sanomat, 2001)
 
Nigel különböző médiumokkal dolgozva szakadatlanul kutatja a témákat és formákat. Koreografált már tánc előadásokat az Egyesült Királyságban, Portugáliában, Finnországban, Németországban és a világ számos más országában, készített táncot kifejezetten a film számára, rendezett színdarabokat és csinált egy installációs performance-ot. Ő írta és rendezte az Asylum című, dalokkal tűzdelt, nyugtalanító darabot. A Pet Shop Boys együttes televíziós megjelenéseinek és nemzetközi turnéjának koreográfiái szintén Nigel Charnok nevéhez fűződnek.
 
2005-ben Nigel megbízást kapott egy új darab elkészítésére a National Theatre of Northern Greece-ben, 2006-ban szólót készített Talia Paz, izraeli táncosnak, majd megírta a Stan Won?t Dance nevű társulat számára a 2006 őszén bemutatott Resurrection című darab forgatókönyvét.
 
A Stupid Men címet viselő improvizációs darab a Velencei Biennálé megbízásából készült és a 2007-es bemutatót követően Milánóban, Nottinghamben, Newcastleben és Londonban is játszották. Ugyanebben az évben, Adrian Howells közreműködésével, alkotta meg a Single, Gorgeous című produkciót a londoni Drill Hallban és kapott megbízást egy szóló elkészítésére Noam Gagnonnak, a vancouveri Holy Body Tattoo nevű társulat tagjának.
 
??cenzúrázatlan, általában éles és túlzásokkal teli? rendkívül szórakoztató és felháborítóan hedonisztikus. Őrült és komisz, de kétségkívül élettel teli.? (The Guardian, 2007)
 
2008-ban Nigel új darabokat készített a the Dance Company of Wales számára. 2009-ben Children címmel új duettet koreografált a kanadai táncikon, Louise LeCavalier számára, melyet 2009 szeptemberében mutattak be az olaszországi Oriente Occidente Festival keretében és melyet a hazai közönség 2010 őszén láthatott a Budapesti Őszi Fesztivál programjaként a Trafóban.
 
 
Blog-beszámoló videókkal, élménybeszámolókkal - Nigeltől, a táncosoktól, a Sín munkatársaitól:
 
Making of Revolution? videók a próbafolyamatról:
 
Angol nyelvű videó-interjú 2010 júliusából Nigel Charnockkal:
 
 
 
Szereplők / With:
ANDRÁSSY Máté
ARANY Virág
BLASKÓ Borbála
GRECSÓ Zoltán
JUHÁSZ Kata
KÁDAS József
KRISZTIK Csaba
SIMKÓ Beatrix
SIPOS Vera
ÚJVÁRI Milán
 
Díszlet / Set design: Nigel CHARNOCK
Jelmez / Costumes: BENEDEK Mari
Fény, Hang/ Light and sound design: PAYER Ferenc
 
Rendező-koreográfus / Director, Choreographer: Nigel CHARNOCK

Támogatók / With the support of: British Council, NKA, SÍN Kulturális Központ