Főszerepben a határon túli színházak

Egyéb

Lantos Anikó, a Határon Túli Színházak Fesztiváljának igazgatója elmondta, hogy a május 7. és 11. között megrendezésre kerülő mustrán 5 nagyszínpadi és 5 stúdióelőadásból válogathatnak az ideérkezők. A fesztiváligazgató ismertette, hogy az ötnapos szemlét a kassai Thália Színház előadása, az Egressy Zoltán drámája alapján színpadra állított Portugál indítja útjára. A darabot méltatva elmondta, hogy Duskó Balázs rendező ízes palóc nyelven szólaltatja meg azt a művet, amelyet a 21. század legjobb drámájának is kikiáltottak az elmúlt időszakban.


feszt._igz.__18__lantos_aniko1_250x250_250x250.png
Lantos Anikó, fesztiváligazgató

Lantos Anikó felhívta a figyelmet arra, hogy minden előadást közönségtalálkozó követ majd, amely jó lehetőséget biztosít a nézőknek arra, hogy személyesen is találkozzanak a határon túli színházak művészeivel.

A május 7-én startoló színházi mustrával párhuzamosan, a Thália Színház előcsarnokában Németh László sepsiszentgyörgyi születésű grafikusművész plakátkiállítását is megtekinthetik az érdeklődők. A 18 plakát nagyrészt a nagyváradi teátrum előadásaihoz kapcsolódik, de akadnak közötte filmfesztivált reklámozó grafikák is. A Thália Színházban kiállított munkák érdekessége, hogy azok hol minimalista, hol a pop artot idéző technikákkal, értelmező módon mutatja be azt az előadást vagy eseményt, amelyhez kapcsolódik.


mauzoleum_450x330.png
A Mauzóleum plakátja Németh Lászlótól (Forrás: thalia.hu)

A fesztivál második napján Bereményi Géza Az arany ára című munkáját a komáromi Jókai Színház művészei keltik életre. A Thália Színház igazgatója kiemelte, hogy ez a műve egy piacon játszódó darab, amely sok színészt foglalkoztat, ezáltal a komáromi társulat összes művésze szerepel benne. Bereményi Géza felhívta a figyelmet arra, hogy a Bagó Bertalan által színpadra állított előadás osztatlan sikert aratott nemcsak a nézők, hanem a szőrös szívű kritikusok körében is. A stúdiószínpadon ezen a napon a nagyváradról érkező Szigligeti Ede Színház Társulata Forgách András A fiú című munkáját mutatják be.

A Határon Túli Színházak szemléjén május 9-én, pénteken a marosvásárhelyi Spectrum Színház előadását, Tamási Áron Vitéz lélek című művét Török Viola rendezésében láthatják. Szombaton a Csíki Játékszín előadását, Gogol A revizor című komédiáját láthatja a közönség Parászka Miklós rendezésében. A szemlét a nagyszínpadon az Újvidéki Színház zárja Henrik Ibsen Rosmersholm című pszichológiai drámájával, amelyet a romániai rendező, Anca Bradu állított színpadra.


portugal2_330x330.png
Részlet a Portugál című előadásból

Az Arizona Stúdióban az Aradi Kamaraszínház produkciója, Alina Nelega Rudolf Hess tízparancsolata című darabja indítja el a szemlét. Ezt követi a nagyváradi Szigligeti Színház Forgách András A fiú című darabjával az író rendezésében. Pénteken a marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkciója, Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámája látható Sebestyén Aba előadásában, Sorin Militaru rendezésében. Május 10-én, szombaton a Zentai Magyar Kamaraszínház adja elő Bertolt Brecht Koldusoperáját László Sándor és Balázs Áron rendezésében, amely a két színész egyetemi vizsgaelőadása volt, és azóta is törtetlen sikert járt be.