Főszerepben: a nevetés

Egyéb

Idén másodszor rendezik meg a Humorfesztivált a Thália Színházban, ahol összesen 13 nevetésre sarkalló előadást láthat a közönség. A nagyszínpadon február 5-én Balikó Tamás rendezésében Martin McDonough A Kripli című előadása indítja útjára a fesztivált, amely a Győr Nemzeti Színház társulatával érkezik a fővárosba. A Járai Máté főszereplésével látható darab rendkívüli sikerrel fut a vidéki teátrumban. Balikó Tamás elmondta: egy vidéki teátrumnak nagy megtiszteltetés, ha egy fővárosi színházban is bemutatkozhat. A nagyszínpadon idén először lép fel határon túli társulat, hiszen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Tarelkin halála című előadással érkezik a fővárosba. A nagyszínpadon két független produkciót is bemutatnak: a TÁP Színház Jövedelmező állását és a FÜGE produkció Művház című szappanoperáját is műsorra tűzik. A székesfehérvári Vörösmarty Színház Bagó Bertalan rendezésében az Indul a bakterház című darabbal érkezik a Humorfesztiválra.

A Mikroszínpadon a Dumaszínház humorfenegyerekei, Kovács András Péter és Janklovics Péter, valamint Illés Ferenc zenei közreműködésével Dumaszvingházzal érkeznek a Humorfesztiválra. Kovács András Péter a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a mostanság elhanyagolt kuplé műfajának felidézése és az általa igen kedvelt szving zene ötvözetéből született meg az előadás ötlete. A nézőknek egy átfogó stílusparódia-gyűjteményt hoznak el, amelyben a szving mellett a funky vagy a popzene elemeit természetesen az elmaradhatatlan stand-up comedy műfajával színesítik. A Dumaszínházból jólismert Kőhalmi Zoltán és Mogács Dániel is saját esttel képviselteti magát a fesztiválon.

Litkai Gergely, a Thália Humorfesztivál művészeti vezetője elmondta, hogy a rendezvény küldetése az, hogy a 2013-as humorról egy keresztmetszetet adjon. Rávilágított arra, hogy a válogatás szempontja a vidéki színházak előadásai mellett a független társulatok produkcióira fókuszált, remélve, hogy a sajtónyilvánosság vagy az esetleges díjak hatására nagyobb figyelem irányul az ő munkájukra. A zsűri tagja lesz Ugrai István, a 7ora7.hu kritikusa, Horváth Gergely, a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című műsorának vezetője, Vida Péter színész, az egyik tavalyi díjazott, valamint Szabó Bori dramaturg, író.

Lencsó Rita, az MTVA kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a közmédia három előadást közvetíteni fog, hiszen a közmédia mindenkori feladata, hogy a kultúra közösségformáló erejét segítse. A repertoárból a Tarelkin halála, a Jövedelmező állás és az Indul a bakterház című előadásokat tűzi műsorra a televízió.

(Fotók: Csákvári Zsigmond)