A főváros a Sziget Fesztiválon

Egyéb

Három fővárosi cég, a Budapesti Fesztiválközpont, a BTDM Nonprofit Kft. és a Studio Metropolitana összefogásában megvalósuló megjelenés célja, hogy felhívja a zömmel külföldi résztvevők figyelmét a fesztiválnak otthont adó fővárosra és ösztönözze a városlátogatást. A Sziget külföldiek körében végzett kutatása szerint 47 százalékuk a fesztivál mellett ellátogat Budapestre is. Miközben nő azok száma, akik a Sziget után legalább 4 napot töltenek hazánkban, a külföldi szigetlakók 91 százaléka tervezi, hogy még később is visszatér Magyarországra.

 
A 125 m2-en berendezett szórakoztató és információs tér napközben interaktív játékkal, este retro autós kertmozival, valamint az Ablak a múltra című, Budapest múltját és jelenét bemutató fotókiállítással csábítja a résztvevőket a helyszínre, ahol ingyenes kiadványok, informátorok, a Fővárosi Vízművek jóvoltából frissítő víz, valamint különböző, a külföldi vendégek számára szervezett alternatív városnéző túrák várják az érdeklődőket.
 
A tavaly már szintén bevezetett Budapest-karszalagot, hivatalos nevén Budapest Citypass-t idén is igénybe vehetik a látogatók. A Citypass 13 napon át nyújt utazási és egyéb kedvezményeket a városban, így többek között ingyen lehet belépni számos fővárosi fürdőbe, valamint kedvezménnyel látogathatók olyan fővárosi attrakciók, mint az Állatkert, a Vidámpark és több budapesti múzeum.