?A Marslakó egy szép nap szerencsésen megérkezett Pestre, szobát vett a Bristolban, lekefélte ruhájáról a csillagok porát, és telefonált nekem, hogy megbeszélésünk értelmében mutassam meg neki a várost? ? kezdi Budapesti kalauz ? Marslakók számára című könyvét Szerb Antal. Műve 1935-ben jelent meg, és sikerét mutatja, hogy azóta többször is kiadták újra, legutóbb 2015-ben a Fortepan online fotóarchívum képeivel.
Miben rejlik népszerűsége? Talán abban, hogy a múltba mindenki szeretne bepillantani, és ha már nincs lehetőség időutazásra, maradnak a könyvek és az írók, mint kalauzok. Szerb Antal pedig átvisz minket a Lánchídon, sétál velünk a budai és pesti korzón, felmászik velünk a Gellérthegyre, megmutatja a Várkertet, a Halászbástyát, de velünk tart Óbudára, Józsefvárosba és Újpestre is.
Minden Trisztán megtalálja Izoldáját
A könyv varázsa pedig leginkább abban rejlik, hogy nem csak a régi helyszínekről, hanem az akkori emberekről is mesél. Például a gellérthegyi párválasztós játékról, ahol fiatal hölgyek és urak dönthetik el, ki illik hozzájuk, és kivel szeretnének hazáig sétálni. ?Senki sem tudja, ki hozta be ezt a játékot, és ki szervezi azóta; minden tavaszi vasárnap csak itt van. Az emberek körbe állnak párosával, úgy értem, egy férfi és egy nő. A kör belsejében pedig egyéb párok sétálnak fel és alá. Időnkint a kör közepéből egy pár odaáll egy párhoz, amely a kör szélén áll. A körbeli férfi megkérdi a szélről álló férfit: "Szereted a párod?". Ha a férfi azt mondja, igen, továbbmennek. Ha azt mondja, nem, kicserélik a nőt. Így folytatják napestig. Mire sötét lesz, minden Tristan megtalálja Izoldáját, hogy finoman fejezzem ki magam. Hogy azután mi történik, még nem sikerült kiderítenem.
Pest este Párizzsá alakul
Szerb Antal nem csak a régi városrészeket, hanem az újabbakat is bemutatja. A tereket pedig hangulatokkal, benyomásokkal, érzésekkel ruházza fel. A Vásárcsarnok mögötti utcákról például így ír: ?Alkonyatkor hirtelen Párizzsá alakul. Kicsi, de piszkos kávéházak, boltok, melyekből izgalmas gyümölcs-, főzelék- és hússzag árad, különös, figurának megjátszott emberek; mögöttük egy elhanyagolt folyópart, mint a Szajna és rájukvilágít a Citadella, mint az Eiffel-torony. (...)
Itt lakik az elmúlt, az elveszített szerelem. A Lónyai-utca meredek kanyonjában, a Köztelek-utca tengerfenéki magányában ütheti bottal a nyomát. A Kálvin-tér mintha azért nőtt volna olyan nagyra, hogy órákon át várhasson, mint régen, valakire, aki már nem jön erre soha.?
Modern paloták
Újlipótváros kapcsán pedig kiderül, milyen is volt akkor a modern, új élet: ?Ma itt vannak a leglaposabb modern paloták. A palotákban fiatal pszichoanalitikusok teregetik ki egymás lelkét a díványokon, a bridzs délceg amazonjai ábrándoznak hófehér fürdőszobák mélyén, rendkívül intelligens magántisztviselők Moszkvát fogják a rádión. Téli vasárnap az egész városrész hosszú fadarabokkal zarándokol a Svábhegy felé, otthon csak az elözvegyült borbély marad.?
Wéber Anikó
(Forrás: fortepan.hu)
