Amikor ronggyá csípték a szúnyogok – ekkor gondolta először, hogy színházban kellene dolgoznia. Villanyszerelőnek tanult, és a pesti diák nyáron a bátyja zöldségesvállalkozásában dolgozott Balatonbogláron. A báty ismerte Helyey Lászlót, aki akkor éppen Kaposváron volt színész, és egyik este miatta megnézték a boglári kápolnánál a Godot-ra várva című előadást. Hogy jó volt, abból gondolja, hogy közben észre se vette a szúnyogok támadását. Nem volt színházba járó, az iskolával néztek pár kötelezőt, de ez a Beckett-darab lenyűgözte. Elsősorban a színészek – Helyey, Jordán Tamás, Lukács Andor, Koltai Róbert – játéka.
Érettségi után kezdett el világosítóként dolgozni a Nemzeti Színház Hevesi téri épületében, majd 1982-től a Zsábkéki Gábro hívására az önállósuló Katona József Színházban folytatta. Közben elvégezte a Színművészeti Főiskolán a világítástechnikai képzést, a Katonából távozó fővilágosító pedig őt ajánlotta maga helyett.
1990. május 21-én a párizsi Od?on Színház tetején álldogált a Katona József Színház Platonov című Csehov-darabjának premierje után. Ekkor odalépett hozzá Ascher Tamás, az előadás rendezője: ?Ilyennek álmodtam ezt az előadást.? Ezt a mondatot jól megjegyzi, gondolta, ki tudja, mikor hall effélét még egyszer. A Katonában ugyanis nem volt divat dicsérni egymás munkáját.
Ascher Tamás volt az első a pályáján, aki nemcsak tudatosan használta művészi kifejezőeszközként a világítást, hanem el is magyarázta a próbákon, hogy a fény által kellett hangulatok, hatások, váltások miként szolgálják az adott előadás, az egyes jelenetek dramaturgiáját. Hogy mikor miért éppen olyan legyen a színpadi tér világossága, sötétsége, derengése. Hogy miért ebből vagy abból az irányból jöjjön a fény. Miért jó, ha egy adott jelenetben nincs elég fény, és a néző nem is tudja pontosan, mit lát, ezért kénytelen a képzeletére hagyatkozni. Mit mond egy arc, ha ?telibe van világítva?, vagy éppen csak?
Nagy sikerek, külföldi turnék tették izgalmassá a munkát, kiemelt szakmai figyelem kísérte a tevékenységüket. A Katona azonban zárt alkotó közösség volt, szinte mindig ugyanazokkal a rendezőkkel dolgozott a fővilágosító is. Kiismerték egymás ízlését ? és heppjeit is. Harminckilenc évesen úgy érezte, túl sok mindent csinál rutinból. Váltani akart.
Speciális lámpákat kölcsönző céget gründolt, amely máig működik. Szabadúszóként dolgozott a Közép-Európa Táncszínházban is, majd Csányi János igazgató hívására a frissen létrejött Bárka Színházban volt alkalma először az alapoktól felépíteni egy teátrum világítástechnikáját, igaz.
Ehhez az időszakhoz kötődik az egyik legemlékezetesebb munkája, a Bérczes László által rendezett Előhívás. Fekete volt díszlet, két oldalt ültek a nézők, akik egy szobában zajló eseményeket figyeltek közvetlen közelről. Különleges világítási megoldásokra a nézőtér miatt sem volt sok lehetőség, de az előadás sem igényelte. Az utolsó jelenetben viszont szétnyílt a padló, a nyomasztó zárt tér egyszer csak füves kertté változott. És ahogy ?kisütött a nap?, a közönség sóhajtott, fellélegzett, megkönnyebbült. Ez a sóhaj volt a világosító jutalma ? a hatás tökéletes.
Még csak az alapjai látszottak a Nemzeti Színház Soroksári úti épületének 2000 őszén, amikor Schwajda György kormánybiztos megkérdezte: van-e kedve színházat építeni? Volt. Áttekintette a tervezett lámpaparkot, és úgy látta: ez nem elegendő, és az arányok sem jók. Schwajda adott a maga mellé választottak véleményére. Megnyitáskor a Nemzeti volt Közép-Európa legjobban felszerelt, ?mindent tudó? színházépülete (ma is az). Ami a lámpaállományt illeti: 300 hagyományos halogén lámpa mellett 100 robotlámpával indult 2002-ben a színház.
A Nemzeti Színház 2002. március 15-én nyílt meg Az ember tragédiája premierjével, amit a tévé élő egyenes adásban közvetített. Minden bemutató tele van kockázatokkal, de egy még egészen el sem készült, be nem üzemelt épületben, amelynek csínja-bínja, összes erénye és rejtett buktatója még nincs a munkatársak kisujjában ? halálugrás. A világosítóknál be is ütött a krach: a főpróbán lefagyott a fénypult, ami egy előadás világításának központja, szíve és agya. Ebbe a számítógépes vezérlőbe vannak betáplálva az egymást követő lámpaállások, fénykombinációk, az előadásért felelős világosító innen vezényli ? ?adja be? ? az egymást követő fényváltásokat. Ilyen pultból biztonsági okokból mindig kettő van: ha az egyik lefagy, a másik működik tovább.
A Tragédia főpróbáján egy addig nem jelentkező rendszerhiba miatt a két pult egymást fagyasztotta le... Pallagi Mihály azt a fapados megoldást javasolta, hogy húzzák szét a két pultot, hogy mind a kettő önállóan működjön, egymással párhuzamosan, annak ugyanis kicsi az esélye, hogy mind a kettő felmondja a szolgálatot. Újabb próbára már nem volt lehetőség, de hogy másnap élesben, a tévéközvetítés alatt se lesz majd gond, azt Pallagi Mihálynak kellett tudnia. Azért figyelmeztették: ha ez nem jön be, ki lesz rúgva.
Eltérő ?fényérzékenységűek? a rendezők, mondja Pallagi. Van, aki rájuk hagyja: csináld meg! A technikai háttér keveseket érdekel. A világosítók dolga megmutatni az ötleteket, lehetőségeket, hogy a rendező dönthessen. Pallagi Mihály azt szereti, ha megdolgoztatják, ha a rendező, a színészek alkotásához hozzájárulhat a technikai tudásával, kreativitásával. Alföldi Róbertnél a Nemzetiben szinte minden próbán bent kellett ülni, hogy a rendező bármikor elmondhassa, az adott jelenet miként nézzen majd ki az előadásban. A premierre így nemcsak a fényterv állt össze, de minden színész szövegét is kívülről tudta.
A világosítók a próbafolyamat elején megnézik, ?mit kíván? a díszlet: csillárt, falikart, van-e ajtó, ablak, és mi lesz mögötte, vannak-e nagy felületű díszletelemek vagy üres térben kell majd dolgozniuk, kell-e füstgép. Amikor már a színpadon, a díszletek között zajlanak a próbák, először is megmutatják a rendezőnek, hogy ?mit tud? a díszlet, ha szükséges, a világítással ki tudják emelni a részleteket.
Vidnyánszky Attila számára a fény az előadásnak ugyanolyan alkotóeleme, mint a zene, a mozdulat, a szöveg. A próbafolyamat során pontosan meg is tudja mondani a világosítóknak, mikor mit akar látni a színpadon, és azt is, hogy ezt mely lámpák együttállásával szeretné, melyik fényforrásnak milyen intenzitással kell világítania.
A premierre az előadás felelős világosítója ?lekottázza? az előadás fénymenetrendjét, és takkra tudja, mely végszóra, mozdulatra, zenére követik egymást a fényváltások. A világítási szcenáriumban pontosan rögzítik minden lámpa pozícióját, amit az előadások előtt rutinszerűen ellenőriznek is. Élesben aztán a fénypultnál ülő világosító az előadást figyelve adja be az újabb és újabb fényeket.
Pallagi Mihály 13 beosztottja munkáját felügyeli és irányítja, büszke csapata felkészültéségére és a rendelkezésre álló technikára. A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) majd három hete alatt 15-20 új előadást kell kiszolgálniuk, naponta új produkciót kell előkészíteniük. Egyszer sem volt még olyan igény vagy probléma az elmúlt öt évben, amit ne tudtak volna megoldani, kielégíteni.
A fővilágosító előtt újabb nagy feladat áll: a Nemzeti Színház küszöbönálló technikai felújítása keretében megújul a világítás is ? az ő felelőssége lesz, hogy a 2002-es kezdetekhez hasonlóan újra a legkorszerűbb és ?legfényesebb? teátrum legyen a Nemzeti.
A Nemzeti Magazin teljes cikke itt olvasható
Fotó: Nemzeti Színház/Eöri Szabó Zsolt
