Francia bocsánatkérés a zsidók deportálása miatt

A Vel d'Hiv-i razzia 70. évfordulóján a francia államfő elismerte, hogy a párizsi rendőrség által végrehajtott gettóba zárás "bűn volt, amelyet Franciaországban, franciák hajtottak végre". Hollande elismerően szólt politikai riválisáról, a jobboldali Jacques Chiracról, aki 1995-ben az első köztársasági elnökként ismerte el, hogy a razzia "Franciaország hibája" volt.
 
Egészen addig a francia köztársasági elnökök ? köztük a Hollande mentorának is tartott szocialista előd, François Mitterrand ? úgy fogalmaztak, hogy a kollaboráns Vichy-kormány és vezetője, Philippe Petain nem a Francia Köztársaságot képviselte.
 
1942. július 16. és17. között a párizsi rendőrség a Tavaszi Szél fedőnevű akció során összesen 13152 zsidót terelt össze a francia fővárosból és a külvárosokból; ez volt az első alkalom, hogy francia nőket és gyermekeket is őrizetbe vettek. A hajnali razzia során egész családokat parancsoltak a Velodrome d'Hiverbe, ahol napokon keresztül víz és élelem nélkül voltak, mielőtt a német koncentrációs táborokba deportálták őket.
 
A kétnapos razzia során az 1942-ben Auschwitzba küldött 42 ezer franciaországi zsidó negyede került a haláltáborokba. A különböző zsidó szervezetek becslése szerint közülük mindössze 811-en térhettek haza.
Vasárnap Hollande a beszéd után elhelyezte a kegyelet virágait az 1959-ben lerombolt Velodrome helyén.