A franciák vereséget szenvednek Észak-Itáliában

Egyéb

A Milánótól nyugatra fekvő Novara mellett a Svájci Államszövetség csapatai döntő győzelmet arattak egy francia-velencei egyesült sereg fölött. Míg XII. Lajos francia királynak fel kellett adnia politikai ambícióit Felső-Itáliában, addig a svájciak befolyása fokozódott a Pó-síkságon. A tőlük teljes függésben lévő Massimiliano Sforzát tették meg Milánó uralkodójának. Az államszövetség ezzel a győzelemmel legnagyobb hatalmi kiterjedését érte el, és a svájci zsoldosseregeket Európában legyőzhetetlennek tekintették. Ugyanennek az évnek augusztusában a franciák további vereséget szenvedtek az angoloktól a Guinegate mellett lévő Artois-ban (Flandria). A "sarkantyúcsata" azonban mégsem jelentett politikai győzelmet Franciaország európai ellenfelei számára. (Ezt a korabeli gúnynevet azért kapták a franciák, mert ebben az ütközetben inkább használták a sarkantyúikat, mint a fegyvereiket.) 1511-ben a harcias II. Gyula pápa megalapította a "Szent Ligát Itália felszabadítására", mely Franciaország felső-itáliai terjeszkedési politikája ellen irányult. A ligához tartozott Spanyolország, a Habsburgok, az államszövetség és eleinte Velence is, amely azonban 1513 márciusában átállt a franciák oldalára. Ez a Habsburg-francia konfliktus, mely az itáliai hatalom körül alakult ki, meghatározó szerepet játszott az európai politikában egészen a XVIII. századig.