Frank Sinatra és tízéves születésnap a VOLT-on

Egyéb


volt1_250x250.png
Fotó: VOLT

Minden esélyünk megvan rá, hogy rekordszámú fesztiválozót lássunk vendégül az idei programon ? mondta el Fülöp Zoltán, a fesztivál egyi főszervezője. A VOLT-on július 2. és 9. között idén először színházat is láthat a közönség:  a Frank Sinatra életét feldolgozó A hang című musicalt adja elő a Békéscsabai Jókai Színház és az ExperiDance, továbbá látható lesz a GG Tánc Eger nemzetközi produkciója, a Táncfantáziák, a TÁP Színház Jövedelmező állás című darabja, illetve a Manna Produkció előadásában a Nyuszi hopp-hopp. A VOLT Színházban emellett tanítanak magyar és görög néptáncot, a Ripacsok társulata pedig bemutatja Petőfi Sándor A helység kalapácsát.

 

Sopronban fellép többek között a Thirty Seconds to Mars, a Hurts, a Queens of the Stone Age, az Example, a Knife Party vagy Martin Solveig is. Öt év után egyetlen koncerten újra találkozhat a közönség az Emil Rulez!-zel, a július 2-i keddi nyitónapon egy nagyszabású házibuli keretében a Punnany Massif ünnepli 10. születésnapját. Magyarország egyik legnépszerűbb produkciója este fél 7-től a Petőfi Rádió színpadán ad koncertet: jelen lesz a Hősök, az Irie Maffia, a Carbonfolls, Akkezdet Phiai, a Mary Popkids, Takáts Eszti, a Drum and DJ, a Psycho Mutants, a Funktasztikus, valamint a Halott Pénz & a Köztársaság Bandája. A házigazdája a dumaszínházas Kiss Ádám, éjszaka a Tesco Disco zárja a showt. Meglepetésként a Panninia Allstars Ska Orchestra délután 5-től egy teljes koncerttel nyitja meg a VOLT-ot  és a köszönti a Punnanyt.

 

A VOLT-on hazai kortárs képzőművészek is bemutatkoznak: Zámbó István, Wahorn András, Sinkovics EdE, Soós Nóra, Győri Márton, Magyarósi Éva, valamint Szabó Ottó és Tóth Márton megalkothatja  saját robotlényét a fesztivál ideje alatt, legyen az kinetikus szobor, festmény vagy különféle installáció. Az alkotásokat jótékonysági aukcióra bocsátják. A közönség is alkothat a Csinálj magadból robotot! workshopok keretében.

 

 Az egyik leghangulatosabb helyszínen, a Heti Válasz Borfesztiválon a Soproni Borvidék ismert borászainak termékeit lehet megízlelni, jelen lesz a Bacskay Pincészet, a Kocsis Borászat, a Winelife Borászat, a Fényes Pincészet, a Hermann Pincészet, a Roll Pincészet, a Sterlik Pince, a Taschner Bor és Pezsgőház, a Vincellér, a Lővér Pince, a Ferenczy Pincze, a Luka Pincészet, az Ottó Pince és a Gangl Borászat. A borfesztivál színpadán fellép Sena, a Szabó Balázs Bandája, Radics Gigi, Falusi Mariann, az Ocho Macho, ByeAlex, a Mrs Columbo, a Roy & Adam Trio, Gereben Zita, a gyerekeket Kardos-Horváth János és a Hahó együttes várja.

 

A VOLT Klubban naponta Random Tripet rendeznek olyan közreműködőkkel, mint Fábián Juli, Kiss Tibor vagy a Punnany Massif tagjai, a Telekom Teraszon az elektronikus zene ismert szereplői lépnek fel, köztük Karányi és Zoohacker. Új helyszín a programban a JägerBar, ahol dj-k és karaoke-program mellett stand-up comedy sztárok is lesznek: Badár Sándor, Felméri Péter, Dombóvári István és Lórán Barnabás.

 

 Funzine Funpark néven vidámpark várja a VOLT-osokat, a bejárathoz újra felépül a tavalyi Magenta Csúszda, amelyen lejutva is be lehet jutni a fesztivál területére. Idén azok is belekóstolhatnak a fesztiválhangulatba, akik nincsenek jelen Sopronban, ugyanis a Telekom a Ustreammel együttműködésben számos koncertet közvetít.

MTI/Kultúra.hu