Franklin D. Roosevelt, az USA elnöke aláírja az első semlegességi törvényt, amely arra kötelezi, hogy háború esetén pártatlan fegyverszállítási tilalmat rendeljen el valamennyi hadviselő állammal szemben. A továbbiakban figyelmeztetik az USA állampolgárait, hogy ne utazzanak hadviselő államok hajóin, kerüljék el az olyan incidenseket, mint amilyen a Lusitania elsüllyesztése volt (1915. V. 7.). A semlegességi törvényt a német fegyverkezés (az 1935. évi általános hadkötelezettség) és annak hatására hozták, hogy a fasiszta Olaszország támadással fenyegette meg Abesszíniát (1935. X. 3.). Az embargó hatásai főként Olaszországot érintik. A semlegességi törvény, erősen korlátozza az USA elnökének külpolitikai cselekvési lehetőségeit, és politikáját erkölcsi intésekre szűkíti. Roosevelt, aki nem akarta a semlegességi törvényt, végül is elfogadja azt, mivel az USA-ban uralkodó elszigetelődéspárti és pacifista hangulattal alig lehet szembeszállni, s mivel nem akarja kockáztatni belpolitikai programja, a New Deal sikerét. Az USA közvéleménye két táborra szakad: az egyik oldalon a nemzetközi elkötelezettséget vállalók álltak, közéjük tartozott Roosevelt is; ők az USA nemzeti érdekeit világméretűnek fogalmazták meg, s ennek megfelelő nemzetközi politikát követeltek. Velük szemben álltak az izolacionisták, akik az első világháborús elkötelezettség tapasztalatai alapján a szigorú semlegesség szószólói.
